Az olimpiai negyedik helyezett Vas Blanka óriási hajrával megnyerte a Tour de France 5., Bastogne és Amnéville közötti 152.5 kilométeres szakaszát! Ugyanakkor csapattársa, Demi Vollering a cél előtt hat és fél kilométerrel történt bukás miatt elvesztette az összetett első helyét.

A viadal ötödik szakaszán, végre megérkezett a mezőny a „névadó” országába: a negyedik napon a kerékpárosok a belgiumi Bastogne-ból indulva 152.5 kilométer dimbes-dombos kanyargós utakon való tekerés után érkeztek meg a franciaországi Amnévillé-be. A csütörtöki penzum ugyan 1820 méter szintkülönbséget tartalmazott, ám mindössze négy negyedik és egy harmadik kategóriás emelkedő szerepelt az útvonalon, miközben valódi sík csupán néhány kilométeren át volt az út a szakasz végén.

Az előzetes várakozások azt diktálták, hogy csütörtökön talán hazaérhet egy szökés, ehhez képest az első óra próbálkozói mind sikertelenek voltak – többek között az a 15 fős kísérlet, amelynek Vas Blanka is a tagja volt, s amelyet nem sokkal azt követően csípett el a főmezőny, hogy beléptek francia területre. Az első negyedik kategóriás emelkedőn aztán a mezőnyből leszakadt a zöld trikós Charlotte Kool, aki az első két szakaszt megnyerve még vezette az összetettet. A Cote de Saint-Pancré emelkedője után 70 kilométerre a céltól hárman megléptek a mezőnytől, s végül az övék lett a nap legsikeresebb szökése: az időfutamon sokáig vezető holland Loes Adegeest, honfitársa Fem van Empel és a belga Julie van de Velde triójának legnagyobb előnye szűk 40 kilométerrel a vége előtt volt, de ekkor sem érte el a három percet.

A mezőny az állandó hullámvasutazás közben hol lassabban, hol tempósabban fogyasztotta a hátrányát, s ebből az időnként az üldözők élére álló Vas Blanka is kivette a részét. A magyar bajnoki trikóban tekerő olimpiai negyedik helyezettünk a nap utolsó kategorizált emelkedőjén a peloton közepén történt szakadás rossz oldalára került, ám a lejtőn sikerült befoltozni a lyukat, s 10 kilométerrel a cél előtt ott volt a főmezőnyben a szökevények mögött alig fél percre.

Hat és fél kilométerrel a vége előtt aztán jött a dráma! Egy körforgalom után rögtön következő bal kanyarban a főmezőnyben úgy a 15. hely környékén valaki a földre került, s vitte magával  a mögötte érkező bringásokat, legalább tízen elestek – többek között a sárga trikót viselő, magát csúnyán megütő összetett éllovas Demi Vollering is. Végül a holland nagy fájdalmak közepette egy cserekerékpáron folytatni tudta, de bő másfél perc hátrányt így is begyűjtött.

Ebből viszont Vas Blanka remekül jött ki, hiszen a bukás előtt haladt, s nem is kellett visszamaradnia, hogy Volleringet bevárja. Az utolsó másfél kilométer 4 százalékos emelkedőn kezdődött, ekkor Vas élen haladó csoportja már csak ötfős volt, s ott volt benne Kristen Faulkner is, aki a párizsi olimpián faképnél hagyta Blankát három kilométerrel a cél előtt. Ezúttal is próbálkozott az amerikai, de most a a magyar bajnoki trikóban tekerő bringás nem engedte el az amerikait, sőt, kikerülte, amikor Kasia Niewiadoma rákontrázott a hajrát megindító Liane Lippertre, majd óriási erőfeszítéssel a lengyelt is megelőzte, s végül egy bringányi előnnyel elsőként gurult át a célon!

A sárga trikós Demi Vollering az 50. helyen érkezett meg, 1:47 másodperccel Vas Blanka után, ami azt jelentette, hogy elvesztette a sárga trikót, a második helyen beérő Niewiadoma vette át az összetett vezetést! A szakaszt megnyerő magyar kerékpáros összetettben tíz helyet javítva a 43. helyen áll.

„Őrület, alig hiszem el. Nem is tudom, mint mondjak. Nem erre számítottunk. Nem is éreztem jól magam, de Lorena Wiebes mondta, hogy higgyek magamban. A rádióm nem működött a végén, nem tudtam, mi történt hátul, csak utóbb hallottam, hogy Demi esett és elvesztette a sárgát. Ez nagy kár. A hajrában most úgy voltam vele, hogy Faulknert biztos nem engedem el. Nagyon szenvedtem, de tudtam, hogy ha túlélem az emelkedőt, akkor nyerhetek. Az olimpia nagyon sok önbizalmat adott, mert elöl versenyeztem, és tudtam, hogy most is ott lehetek az elejében, és ha ott leszek, akkor nyerhetek” – mondta a célba érés után Vas Blanka a versenyt közvetítő Eurosport kamerájának.

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER

Videó

ÖSSZEFOGLALÓ

Videó

VAS BLANKA A DÍJÁTADÓN

Videó

NŐI TOUR DE FRANCE
5. SZAKASZ (Bastogne–Amnéville, 152.5 km)
1. Vas Blanka (SD Worx) 3:46:51
2. Kasia Niewiadoma (lengyel, Canyon/SRAM) azonos idő
3. Liane Lippert (német, Movistar) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Kasia Niewiadoma 11:27.29
2. Kristen Faulkner (amerikai, EF Oatly) 19 másodperc hátrány
3. Puck Pieterse (holland, Fenix Deceuninck) 22 mp h. 

43. Vas Blanka 8:44 perc hátrány

Az egyhetes, nyolcszakaszos verseny pénteken a Remiremont és Morteau közötti 159.2 kilométeres szakasszal folytatódik és vasárnap a legendás hegyen, az Alpe d’Huezon zárul.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőA gyenge termés miatt drágul a magyarok egyik kedvenc gyümölcse
KövetkezőMegkérdeztük a szakértőt, hogy hány évet bír egy klíma manapság?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza