15 C
Budapest
2024. március. 3. vasárnap

Varsóba menekítik Ukrajna legértékesebb műkincseit

Dátum:

Megosztás:

A kijevi Bohdan és Varvara Hanenko Nemzeti Képzőművészeti Múzeum 38 legértékesebb műtárgyát, köztük holland, olasz és spanyol mesterek alkotásait fogják őrizni Varsóban

– közölte sajtóértekezletén Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter.

A varsói Királyi Vár múzeumában rendezett sajtóértekezleten Glinski elmondta: a műtárgyakat a kijevi múzeum vezetése kérésére szállították a lengyel fővárosba.

Felidézte: már a harmadik gyűjteményegyüttest szállítottak Lengyelországba Ukrajnából. Glinski szerint a lengyel-ukrán kapcsolatok „hőmérsékletéről” tanúskodik, hogy az ukrajnai intézmények lengyel partnereikre bízzák a műtárgyak őrzését.

A legfrissebb hírek itt!

Az ukrajnai háború ugyanis kultúráért és identitásért is zajlik, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ismeri el az ukrán önazonosságot, ezért tönkreteszi az ukrajnai kulturális intézményeket – folytatta Glinski. Rámutatott: a háború alatt 1400 ukrán művelődési intézmény szenvedett károkat, egyharmadukat teljesen tönkretették.

Mint elmondta,

tűz alá került a kijevi Hanenko múzeum is, az épület előtt felrobbant lövedék az összes ablakot kiverte.

Glinski megemlítette: miután már várható volt, hogy Ukrajnában ki fog törni a háború, az általa irányított tárca az ukrajnai kultúrát támogató központot hozott létre, amely előkészítette a lengyelországi múzeumokat és múzeumi raktárakat az ukrán gyűjtemények befogadására, és amely most is segíti az ukrán művészeket.

A kijevi múzeum gyűjteményét a 19. és a 20. század fordulóján állította össze Bohdan Hanenko jogász, valamint felesége, Varvara, akik nyugat-európai útjaik során vásárolták a műtárgyakat. A Pietro Perugino 15. századi olasz, Peter Paul Rubens 16-17. századi flamand, valamint Diego Velázquez és Juan de Zurbarán 17. századi spanyol festők képeit is tartalmazó gyűjtemény 1919-ben állami múzeummá vált.

A legfrissebb hírek itt!

A második világháborúban a németek elszállították a gyűjtemény nagy részét, később azonban sikerült visszaszerezni a műkincseket. Jelenleg a kollekció mintegy 25 ezer műtárgyból áll.

Nyitókép: MTI/AP/Emilio Morenatti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Azt mondták, ide most a színészek nem jöhetnek be, mert a színészeknek árt, ez egy amerikai film – mesélte Bodrogi gyula a főiskolás éveiről,...

Szinte nincs olyan korosztály Magyarországon, aki ne ismerné Bodrogi Gyulát, a legendának azonban nem indult zökkenőmentesen a karrierje. A Nemzet...

Kínos: Ausztria szinte csak Oroszországtól vásárol gázt + videó

– Ausztria ellátásában az orosz gáz aránya elérte a 98 százalékot. Az ügy meglehetősen kínos, mert a háború...

Ekkora bírságra számíts, ha a megengedettnél többel, vagy a rakparton, kevesebbel autózol Budapesten!

Budapesti rendőreink kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedésbiztonságra. A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2024 nyolcadik hetében a Ferihegyi repülőtérre...