Kiderült, hogy Tajvan és az Egyesült Államok egy előre nem tervezett közös hadgyakorlatot tartott a vitatott hovatartozású sziget mellett, Kína szárazföldi partjaihoz közel – írja a Naval News.

A Dél-kínai-tenger északi részén található Tajvan jelenleg a világ egyik legfeszültebb térségét jelenti, mivel Kína magáénak követeli a sziget feletti ellenőrzést, a tajpeji kormányt pedig szeparatistának nevezi. Az új államfőt, Laj Csing-töt éppen májusban iktatták be a sziget fővárosában, amire Peking dühös válaszreakciót adott: először szavakban kritizálták a politikust, majd tüntetőleg erőfitogtatásba kezdtek és felvonultatták a hadsereget Tajvan körül. A húzás jelezte, hogy Kína hajlandó lehet akár a fegyveres erőit is bevetni a saját akarata érvényesítése érdekében.

MIVEL A SZIGET KORMÁNYÁNAK LEGFONTOSABB SZÖVETSÉGESÉNEK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK SZÁMÍT, ÍGY TAJPEJ SEM HAGYHATTA VÁLASZ NÉLKÜL PEKING AKCIÓJÁT: ALIG NÉHÁNY NAPPAL KÍNA MANŐVEREI UTÁN KÖZÖS HADGYAKORLATRÓL JÖTTEK HÍREK AZ AMERIKAI HADITENGERÉSZETTEL.

Az nem derült ki a jelentésből, hogy pontosan mennyi és milyen hadieszközök vettek részt a manőverekben. Az érintettek azt állítják, hogy a találkozás egyáltalán nem volt tervezett, csupán a véletlen műve. A Távol-Kelet a közeljövőben több nagyszabású bejelentett hadgyakorlat várható, amelyeken megjelenik az Egyesült Államok egyik legnagyobb repülőgép-hordozója is, ez az USS Theodore Roosevelt.

Források szerint az ilyen „előre nem tervezett hadgyakorlatok” elengedhetetlenek ahhoz, hogy vészhelyzet esetén az Washington hatékonyan össze tudja hangolni a lépéseit Tajpejjel. A katonai összehangolást jelzi az is, hogy Mej Csia-su, a tajvani vezérkari főnök Hawaiin bukkant fel, az Egyesült Államok Indo-csendes-óceáni Parancsnokságának (USINDOPACOM) 2024. május 3-i parancsnokváltási ünnepségén, hivatalos bejelentés vagy elismerés nélkül.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMelquiades Estrada három temetése – videó
KövetkezőOrbán Viktor: Újra nemzeti képben a reptér..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza