Home Szabadidő Bulvár Váratlan: Kulka János megváltoztatta döntését – Elárulta, miért

Váratlan: Kulka János megváltoztatta döntését – Elárulta, miért

0
A színész a Cseresznyés- kert olvasópróbáján, ezúttal már szövege is lesz

Budapest — Márciusban ismét színpadra áll Kulka János (60), aki immár egy szöveges szereppel tesz újabb lépést a színházi munkák felé. Óriási érdeklődés övezi a színész színpadi visszatérését, pillanatok alatt keltek el a jegyek az összes előadásra.

 

Kulka szerényen reagált a nagy érdeklődésre: lapunknak küldött válaszában elárulta, miért döntött úgy – a korábbiakkal ellentétben –, hogy mégis visszatér a színpadra.

– Örülök az érdeklődésnek. Független társulatok kerestek meg, olyan rendezők, akiknek a munkája izgalmasnak tűnt, ezért úgy döntöttem, belefogok – válaszolta a színész a Blikk megkeresésére lelkesen, amikor a készülő új darabról érdeklődtünk nála.

Kulka súlyos sztrókja után egy tavalyi – szöveg nélküli – filmszereppel, majd a január végén a Trafó nagytermében bemutatott Árvácskában tűnt fel. Bár a darabban nem volt szövege Kulkának, a kritikák nagyon pozitívak voltak. Sokan kiemelték, hogy Kulka szavak nélkül is óriásit alakított, tökéletesen uralta a színpadot.

Kulka január végén, az Árvácska című darabban még nem szólalt meg /Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

Most viszont a Trojka társulat márciusi előadásában már egy szöveges szerepet játszik majd: a Cseresznyéskert című előadásban Firsz, a komornyik szerepét kapta.

A darabban feltűnik majd Gryllus Dorka (46) és Eke Angéla (32) is, akik nagyon lelkesek a közös munka miatt.

– Nagyon jól dolgozunk együtt, szeretek a kollégákkal lenni. Fárasztó, de jó élmény újra próbálni. Nagyon izgalmasnak találom a karakterem is. Firsz egy bolond ember. Szeretem ezt az alakot, közel áll a szívemhez – fejtette ki vidáman Kulka, aki azt is elárulta, a betegsége óta nem érez lámpalázat.

– Régen izgultam, most már nem – vallotta be a színész, akinek alakításáért a darab rendezéje, Soós Attila is lelkesedik.

– Jánossal előzetesen felmértük a helyzetet, mit és hogyan tud megcsinálni. Azt gondolom, minden megvan benne ahhoz, hogy csodálatos legyen a játéka – nyilatkozta korábban lapunknak Soós.

Festés, mint terápia

Kulka János nemrégiben egy interjúban elárulta, új hobbit választott magának: festeni kezdett. A színész korábban nem foglakozott ezzel a művészeti ággal, ám az elmúlt időszakban több képet is készített, mintegy terápiás jelleggel. Bár a jobb karját a mai napig nehezen tudja használni a sztrók miatt, a ballal képes az ecsetet vezetni.

Exit mobile version
Megszakítás