Az ukrán vezetés kész elfogadni Donald Trump amerikai elnök kezdeményezését, amely az orosz–ukrán konfliktus rendezését célzó tárgyalások megszervezésére irányul – jelentette ki Volodimir Zelenszkij saját Telegram-csatornáján. A hírt a gazeta.ru szemlézte.
„Az Egyesült Államok képes rákényszeríteni [Vlagyimir] Putyint a párbeszédre. Ez lehetne egy vezetői találkozó bármilyen formátumban. Készen állunk Trump elnök javaslatára: lehet háromoldalú, majd kétoldalú formátum, vagy fordítva. De vezetőknek kell ülniük az asztalnál, nem technikai csapatoknak” – írta az ukrán államfő.
A lap felidézi, hogy Trump augusztus 30-án közölte, hogy Washington, Moszkva és Kijev részvételével háromoldalú csúcstalálkozót szerveznek. Ugyanakkor kétségét fejezte ki, hogy külön, Putyin és Zelenszkij közötti megbeszélésre is sor kerülne. Az amerikai elnök hangsúlyozta: nem kíván csapatokat küldeni vagy közvetlenül finanszírozni Ukrajnát, támogatása a NATO fegyverellátására és Európa támogatására korlátozódik.
Szeptember 9-én Trump arról beszélt, hogy az ukrajnai konfliktus lezárása „az Egyesült Államok számára a legegyszerűbb ügy” lehetne, a helyzetet azonban „az államfők szintjén tapasztalható kölcsönös ellenségeskedés” bonyolítja meg Putyin és Zelenszkij között.

