11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárVáratlan fordulat: Ezt mondja Friderikuszról a legenda

Váratlan fordulat: Ezt mondja Friderikuszról a legenda

A két televíziós nagyágyú viszonya hosszú évek óta finoman szólva is fagyos, ám most történt valami, ami mindent megváltoztatott.

Friderikusz Sándor Vitray Tamástól tanulta a riporteri szakma fortélyait és hamar fel is nőtt a mesteréhez. Kettejük kapcsolata mégsem alakult túl fényesen. Az utóbbi években, ha egymásról nyilatkoztak, korántsem egy mester és tanítványa viszony képe rajzolódott ki a szavaikból.

Váratlan fordulat Ezt mondja Friderikuszról a legenda 14

Sándor egy több mint három évtizedes sértést emleget, amivel Vitray úgy összetörte a lelkivilágát, hogy perceken át csak zokogni tudott, illetve szerinte az egykori mester miatt nem került be az MTV 50 éves születésnapi műsorába. Éppen ezért volt meglepő, hogy Fridi az új rádióműsorában gyakorlatilag az egekig magasztalta Vitrayt.

„Nemcsak azért követem Vitray műsorát, mert én is ennek szerkesztője voltam, hanem azért, mert arra vagyok kíváncsi, hogy az ő teljesítménye mennyire állja ki az idő próbáját. Most már, hogy hetek óta követem a Vitray-féle Teleferék 30-32 éves adásait, biztosan mondhatom, hogy Vitray Tamás életműve kiállja az idő próbáját. Kopásmentes klasszikus.

Igazi mester, sőt szerintem művésze a mi szakmánknak.

Minden műfajban remekel. Olyan képességű pályatársam, mint ő, talán sosem létezett ebben a szakmában. (…) Most olyan, mintha akarnék valamit Vitray Tamástól, de isten látja lelkem, semmi mögöttes szándék nem fűt, legalább 10 éve nem is beszéltünk… csak az öröm hajt, amit szerda esténként a műsorait látva újra és újra megélek”

– méltatta hosszan a televíziózás doyenjét Friderikusz, akinek szavaira Vitray a Lokálnak reagált.

Váratlan fordulat Ezt mondja Friderikuszról a legenda
Fotó: Fem3

„Jólesik, amit mondott, nagyon remélem, hogy komolyan gondolja. Ha az emberről jót mondanak, akkor gyorsan elhiszi, nehogy meggondolják magukat. Friderikusz egy ideje jelentősen fordított korábbi modorán, nem tudom, ezt mi váltotta ki nála. Voltak kölcsönös golyóváltások, de sem ő, sem én nem mentünk olyan mélyre, mint mások szoktak minden konfliktus nélkül. Nagyon hosszú a közös múltunk, és egy-egy hallgatag időszakot mindig felváltott egy valamivel kellemesebb. Én is dicsértem már, mert komolyan gondolom, hogy ő az, aki a jelenkor aktívjai közül a legjobban űzi a mesterséget”

– mondta a lapnak Vitray Tamás.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work