17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekEsélyegyenlőségVan segítségük a szülőknek

Van segítségük a szülőknek

Magyarországon csaknem 20 ezer gyermeknek lenne szüksége korai fejlesztésre.

hirmagazin_2015-09-30_071653Ezt a témát Egressy Zoltán drámaíró, költő, műfordító ajánlotta 17 éves születésnapi számunkba

Ismerem az egyik, beteg picikkel foglalkozó angyalt. Logopédus, szeretettel mesél az ő kis nem vagy alig beszélőiről, meg a kollégáiról (csapatban dolgoznak), akik egyéb rendellenességekkel született babákkal törődnek; extrém kis súllyal világra jövőkkel, szindrómás, esetleg autista gyerekekkel: eltérő fejlődésű, veszélyeztetett kicsikkel. Segítenek, amennyire csak tudnak, erre tették fel az életüket, célt és reményt nyújtanak, kevés pénzből és kevés pénzért persze, ez angyalságuk része, köszönet és hála minden percükért – az érintettek nevében is.
Egyénre szabva
Évente több mint 500 család fordul meg a Budapesti Korai Fejlesztő Központban, közülük mintegy 250 kap heti rendszerességgel komplex ellátást.

A fővárosi központ több mint 20 éve áll eltérő fejlődésű, sérült gyermekeket, vagy fejlődésük szempontjából veszélyeztetett rizikócsecsemőket nevelő családok rendelkezésére komplex diagnosztikai vizsgálattal, illetve egyénre szabott gyógypedagógiai fejlesztéssel és tanácsadással, különböző mozgásterápiákkal.

Segítséget nyújtanak minden olyan családnak, ahol a gyermeknél születéstől hároméves korig felmerül koraszületés, szülési sérülés, az értelmi fejlődés elmaradása, mozgásprobléma, megkésett beszédfejlődés, viselkedészavar, szociális kapcsolatokban megjelenő nehézség, hallás-, látásprobléma, étkezéssel, alvással és szobatisztasággal kapcsolatos gondok, vagy bármilyen más aggodalom, amiben a szülők úgy érzik, hogy szakemberek segítségére szorulnak – tudtuk meg Czeizel Barbarától, az intézmény vezetőjétől.

A komplex gyógypedagógiai fejlesztésen túl a Budapesti Korai Fejlesztő Központ többek között autizmusspecifikus fejlesztést, mozgásterápiák közül egyéni és csoportos gyógytornát, Dévény-terápiát, Bobath-koncepciót, Bowen-, BMC-kezelést alkalmaz.
Újfajta szűrőeljárás
Míg néhány évvel ezelőtt nagyobb teher hárult a szülőkre, és nem volt megfelelő szűrőeljárás sem a védőnők kezében, ma már létezik egy minden védőnő által ismert, a szülőkkel együtt alkalmazandó eljárás, amely kiemelten figyeli a gyermeki élet első egy évének, illetve az első három évnek a mérföldköveit a különböző fejlődési területeken. Így nagy valószínűséggel a különböző problémák már időben, akár hat hónapos korban, de – problémától függően – legkésőbb két-három éves korban azonosíthatók lennének.

– A védőnők által alkalmazott új szűrőeljárás véleményünk szerint azt fogja eredményezni – tette hozzá Czeizel Barbara –, hogy a ma még ellátatlan, illetve későn az ellátórendszerbe kerülő gyermekek, családok is időben jogosulttá fognak válni a korai fejlesztés, intervenció szolgáltatásaira.
Nem kaphatnak ellátást
Jelenleg hivatalosan körülbelül 3-4 ezer gyermek kap 0–5 éves korig korai fejlesztést, miközben a különböző egészségügyi és oktatási statisztikákat figyelembe véve is minimum 20 ezer gyermeknek volna rá szüksége. – Tehát kijelenthetjük, hogy ma Magyarországon több mint 15 ezer kisgyermek és család biztosan nem kapja meg a gyermek állapotának megfelelő szakszerű korai megsegítést. E mellett a tény mellett nem lehet elmennünk, hiszen ez a gyermek állapotának és az egész család életminőségének romlását okozza – mondta Czeizel Barbara.

Forrás: metropol; Kép: Google,
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work