Júliára mindig furcsán néznek az emberek, ha szóba kerül a házassága, ugyanis a férjével úgy élnek boldog párkapcsolatban, hogy külön laknak. Az élet számtalan forgatókönyvet képes írni, Júlia történetéből is jól látszik, hogy nem csak úgy lehet boldog egy házasság, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
„Külön élünk, mégis együtt. A férjemmel nagyon szeretjük egymást, nem csaljuk meg a másikat, megosztjuk az életünket, csak épp külön lakásban lakunk. Nekünk ez vált be, ettől lett boldog a házasságunk. Persze közösen kezdtük, együtt éltünk már két éve, amikor megkérte a kezemet, és az esküvő után még három évig közös háztartásban laktunk. Ebben az időben kezdődtek közöttünk a problémák, a tipikus, mindennapos bajok, amikor idegesít a másik minden mozdulata, hogy nem hajtja le a vécédeszkát, nem viszi ki a poharát a mosogatóba, vagy hogy miért ért haza két órával később, mint én azt gondoltam, hogy illene már hazaérnie. Azt vettük észre magunkon, hogy mindketten elkezdtünk sárkányosodni, és birtokolni akartuk a másikat. Pedig még amikor megismerkedtünk, megfogadtuk, hogy mi aztán sosem leszünk olyan pár, akik elvárják egymástól, hogy minden percükkel számoljanak el, és nem fogunk olyanokon veszekedni, mint hogy kinek kell porszívózni.
Változatlanul szerelmesek voltunk, csak egymás agyára mentünk.
Nem akartunk elválni, hiszen szerettük egymást, de nem akartunk veszekedni sem hülyeségeken. Láttuk, hogy ha így megy tovább, akkor annak az lesz a vége, hogy elmérgesedik köztünk a kapcsolat. Mivel más beállítottságúak vagyunk – pl. én a rendszerető, a férjem a trehány, én az otthonülő, ő a társaságkedvelő –, így nem sok esélyt láttunk arra, hogy közös nevezőre jutunk, ha továbbra is együtt élünk.
Én sosem fogom megérteni, miért nem lehet kivinni a szennyest a szennyestartóba, ő pedig nem fogja fel, hogy nekem nem vonzó egy baráti kocsmázás, és hogy nem vele vagy a barátaival van a baj, csak számomra jobb program otthon egy pohár bor és egy jó film. Tudtuk egymásról, amikor összeházasodtunk, mennyire különbözünk, de öt év együttélés kellett ahhoz, hogy zavarni kezdjen minket ez a különbözőség. Ezért jutottunk arra, hogy számunkra az lesz a megoldás, ha különköltözünk, és így folytatjuk a házasságunkat, úgyhogy a férjem elköltözött pár házzal arrébb egy albérletbe.
Azóta lecsillapodtak a kedélyek, és erősebb köztünk a kötelék, mint valaha.
Mindkettőnknek megvan így a saját privát szférája, a férjem olyan rendetlenségben élhet a saját lakásában, ahogy neki tetszik, én pedig nyugodt szívvel élhetem az introvertált kis életemet. Mindennap együtt vacsorázunk, és ha úgy alakul a hangulat, akkor az én lakásomon együtt alszunk, átbeszéljük a napjainkat, együtt járunk bevásárolni, közös kasszán vagyunk, közös a kocsink, közös az életünk. Randizni járunk, sok igazán minőségi időt töltünk együtt, ami határozottan erősítette a házasságunkat. Kiiktattuk a különköltözéssel a szürke hétköznapokat, minden találkozás ünnep és öröm.
Nem azt mondom, hogy mi lennénk a követendő példa, csak azt, hogy nekünk ez így nagyon jól működik. Tudom, hogy sokan furcsának találják, hogy nem egy lakásban lakunk, de azt gondolom, hogy mindenkinek a saját életét kell a lehető legjobban élnie. Számunkra pedig ez a megoldás tökéletes.”
Forrás: Nlcafe