Fény egy sötét alagút végén, szeretteink hangja, angyalok kórusa. Még az átkozottak sikolyai is – csak néhány beszámoló azoktól, akik azt állítják, hogy bepillantást nyertek a túlvilágra, és csodával határos módon mégis visszatértek.

„Gyönyörű fényt láttam és tudtam, hogy afelé kell mennem”

A 69 éves Lynn Mildner, a hertfordshire-i Kings Langley-ből, élénken emlékszik arra, hogy „gyönyörű fehér fényt” látott a távolban, és az elhunyt családtagokkal beszélgetett. Az asszony 30 éves volt, amikor egy bölcsességfog-műtétnél érzéstelenítőt kapott, de komplikációk léptek fel. Az orvosoknak végül újra kellett éleszteniük.

„Minden békés volt. Volt egy gyönyörű fehér fény, tudtam, hogy felé kell indulnom. Könnyű volt. Csak sodródtam és lebegtem, érezhetően boldog voltam. Valamiféle bejárathoz értem. Állt mellette egy entitás, akiről tudtam, hogy a nagyszerű Nelli néni. Elmagyarázta, hogy ő a védőszellemem. Alig vártam, hogy átléphessem ezt a küszöböt, és találkozhassak a nagymamáimmal. De Nelli néni azt mondta, hogy nem tehetem. Vissza kell mennem, mert még nagyon sok mindent meg kell tennem és elérnem. Könyörögtem neki, hogy csak egy kis időre hadd menjek be, de nemet mondott. Ez a küszöb a határ. Amikor átléped, nincs visszaút. De nekem vissza kellett jönnöm. A visszaút felfelé vezetett egy sötét alagútban, és nagyon nehezen haladtam, mintha a gravitáció ellenem dolgozott volna.”

„Lepergett előttem életem filmje”

Justin Cameron (51) a kanadai Ottawából szepszissel szállították kórházba. Cameron, aki akkor 44 éves volt, divertikulitiszben szenvedett, amely hashártyagyulladássá, a has belső nyálkahártyájának fertőzésévé fejlődött. Sürgős műtétre volt szüksége, hogy eltávolítsák a belei egy részét. Ám a műtétre várva Cameron azt állította, hogy halálközeli élménye volt.

„Arra emlékszem, hogy nem éreztem fájdalmat, csak sajnálatot, és olyan volt, mintha csúsztam volna. Minden, amit eddig a halálról hallottunk, valamennyire pontos. Előttem is egy pillanat alatt lepergett az életem filmje. Megtanultam, hogy a halál fájdalommentes. A szepszis gyötrelmes volt, de a halál fájdalommentes volt. A legjobban úgy tudnám leírni, hogy a sofőr (én) az út szélén hagyta a járművet (a testemet), mert az már nem működött. Örömet és szeretetet éreztem, ugyanakkor sajnálatot, amiért nem vigyáztam jobban a járművemre. Mire ide eljutottam, fáradttá és cinikussá váltam a világgal és az élettel szemben. Azóta viszont úgy érzem, mintha új szemeket és füleket kaptam volna, hogy lássam és halljam a világ varázsát.”

„Láttam a testemet a kórházi ágyon”

Shirley Yanez (66) kis híján meghalt szívleállás következtében, miután 2005-ben egy hatalmas mióma fejlődött ki a méhében. Azt mondja, majdnem „elvérzett”, és három vérátömlesztést kapott, amit a szervezete elutasított. Emiatt leállt a szíve, és azt állította, hogy „néhány percre meghalt”, ami alatt látta a testét a kórházi ágyon.

„Békés volt, láttam a testemet a kórházi ágyban, a vért a lepedőn, és a gépek csipogását. Láttam, hogy a sürgősségi nővér bejött a szobába, és ekkor úgy éreztem, mintha tűszúrások lennének az egész testemben, ahogy az új vért pumpálták, és én újra megpihentem a testemben. Ez az élmény örökre megváltoztatott, ma már teljesen más ember vagyok. Azóta cölibátusban élek, vegán vagyok, nem iszom alkoholt, és megpróbálok tiszta életet élni. Ha egyszer megtudod, milyen az, amikor kapsz egy második esélyt az életre, mindent megváltoztatsz és újraértékeled a döntéseidet. A halálközeli élményem volt a legjobb dolog, ami történt velem, mert ma már nem félek a haláltól, és elfogadom az életet.”

(via)