Bár jelenleg nem a Red Bull autói a legjobbak a Forma–1 mezőnyében, a címvédőnek Lando Norrisszal és Charles Leclerc-rel szemben komoly tapasztalatai vannak a szezon végi küzdelmekben – mondta az InfoRádióban a Motorsport Online főszerkesztője. A szakíró szerint Max Verstappennek nem feltétlenül kell több futamot megnyernie az idény hátralévő részében, elég taktikusan versenyeznie.

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma–1-es Azeri Nagydíjat, ezzel visszavágott a Ferrari monacói pilótájának, Charles Leclerc-nek, aki Monzában maga mögé tudta utasítani Piastrit. Max Verstappennek még úgy sem volt esélye a dobogó közelébe kerülni, hogy Sergio Pérez és Carlos Sainz a bakui futam utolsó körében összeütközött, így mindketten pont nélkül maradtak. A vb-címvédő végül csak ötödik lett Azerbajdzsánban. Az egyéni összetettben Max Verstappen 313 ponttal áll az élen, Lando Norris 254 ponttal a második, míg Charles Leclerc 235 ponttal a harmadik. A konstruktőrök vb-pontversenyében a McLaren megelőzte a Red Bullt, amely húszpontos hátrányba került a wokingi istállóval szemben.

A Motorsport Online főszerkesztője az Azeri Nagydíj történéseit összegezve úgy fogalmazott az InfoRádióban, hogy Oscar Piastri Bakuban bebizonyította, hogy „egy igazi csendes gyilkos, aki senkit és semmit nem tisztel”. Ezzel arra utalt, hogy az ausztrál pilóta gyakorlatilag ellene ment csapata stratégiájának, hiszen a McLaren néhány nappal az azerbajdzsáni futam előtt hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon hátrelévő részében Lando Norris lesz a kedvezményezett versenyzője. Vámosi Péter kiemelte, hogy Oscar Piastri jól élt a lehetőségekkel a múlt hét végén, például akkor is, amikor még a féltáv előtt egy bátor manőverrel a célegyenes végén megelőzte Charles Leclerc-t.

A szakíró szerint Oscar Piastri a korát meghazudtolva nagyon éretten versenyzett, és bár a futamok előtt és után szereti megcsillogtatni szarkasztikus humorát, élesben mindig nagyon koncentrált, kizárja a külső körülményeket, és csak az autójára, illetve a pályára összpontosít. Vámosi Péter úgy véli,

az ausztrál „mentálisan legalább annyira stabil, mint Max Verstappen, nagyon nehéz őt is kizökkenteni az egyensúlyból”, ami talán felé billenti a mérleget, ha összehasonlítjuk a képességeit csapattársa, Lando Norris adottságaival.

Piastri mostani sikerével faragott a hátrányából összetettben, Norris 32 ponttal, míg Leclerc 13 ponttal előzi meg.

A vb-pontversenyben második Lando Norris az azerbajdzsáni versenyhétvége után elismerte, hogy nagyon elrontotta az időmérőt, és a futamon megszerzett negyedik helynek sem tudott örülni. A brit pilóta abban bízhat a továbbiakban, hogy elsősorban ő élvezi majd csapata támogatását, amivel kivételezett helyzetbe kerül Oscar Piastrival szemben. Vámosi Péter szerint nagyon úgy tűnik, hogy a McLaren nem elégszik meg azzal, hogy átvette a vezetést a konstruktőri pontversenyben. Egyrészt szeretnék megtartani az első helyet a csapatversenyben, másrészt egyéniben is az a céljuk, hogy az élre álljanak, ebben a tekintetben pedig jelenleg jobbak a kilátásai Norrisnak, mint Piastrinak. Utóbbi azonban a szakíró megfogalmazása szerint „kapott egy nagy esélyt Bakuban, és azt kegyetlenül ki is használta”.

A Forma–1 idei szezonjából már csak hét versenyhétvége van hátra, és Max Verstappen egyre inkább kezdhet aggódni, hogy megmarad-e az előnye az idény végére. Vámosi Péter úgy gondolja, a címvédő leginkább a múltban szerzett tapasztalataiban bízhat, ugyanis

Lando Norisszal és Charles Leclerc-rel szemben neki volt már része kiélezett küzdelmekben, nagy versenyfutásokban, többek közt a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal is óriási csatákat vívott.

Bár jelenleg nem a Red Bull autói a legjobbak a mezőnyben, Max Verstappen rendelkezik annyi rutinnal a szakértő szerint, hogy a szezon véghajrájában még legyen esélye a jó szereplésre, illetve minél több pont megszerzésére. Emlékeztetett, hogy 2021-ben úgy szerezte meg a holland az első világbajnoki címét, hogy a konstruktőrök között a Mercedes lett az első. „Max Verstappen képes arra, hogy taktikusan versenyezve, egy személyben, csapattárs támogatása nélkül, nem feltétlenül futamokat nyerve, hanem versenyről versenyre minél több pontot bezsebelve újra világbajnok legyen” – tette hozzá a Motorsport Online főszerkesztője.

Mint fogalmazott, a következő versenyeken Verstappennek elegendő lehet az is, ha Lando Norris és Charles Leclerc közelében végez, míg az üldözőkön nagyobb a teher, mert nekik futamokat kell nyerniük ahhoz, hogy tovább faragjanak érdemben a hátrányukon, sőt abban kell reménykedniük, hogy a címvédő hátrébb végez vagy kiesik egyszer-egyszer. „Ebből a szempontból továbbra is Max Verstappennek áll a zászló, de az már a májusi, miami versenyhétvége után egyértelművé vált, hogy a korábbi évekkel ellentétben a mostani szezon nem lesz egy sétagalopp a számára” – mondta Vámosi Péter.

Forrás

Hirmagazin.eu

Előző21 híd – videó
KövetkezőMegrázó fotók érkeztek a besenyszögi balesetről – galéria
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza