Amikor szexualitásról beszélünk, vagy tágabb köréről, az intimitásról, akkor a színét és a visszáját érdemes együtt kezelni.
A hétköznapi életben az intimitást egyenlőnek tekintik az érzékiséggel, az erotikával. Miközben intim viszonya van/lehet az embernek a szüleivel, a gyerekeivel, a barátaival, a rokonaival.
Az intimitás bensőséges viszony; őt az adott viszonyunkban fizikailag vagy lélektanilag kartávolságon belül engedem; sőt jól érzem magam vele ebben a közelségben. (Interjú Vályi Gábor szexuálterapeutával)
Az intimitás és az erotika viszonyát párkapcsolatban két szempontból érdemes megítélni:
Ha az intimitás egy szoba alapterülete (vagy éppen egy asztallap, egy írólap stb.), mekkora rész benne az erotika? Az erotika formális és tartalmi megítélésében mekkora rész az intimitás? Például, mit ér az érintés, mit jelent a csók, az ölelés-ölelkezés, aktív és/vagy passzív kényeztetések élvezete, illetve „kényszere”, csere-bere: „Te megteszed nekem, én megteszem neked”.
Fontos alapelv, hogy minden, ami gond, hétköznapi probléma, az az alap normához képest egy irracionális eltérés. Az irracionális helyzetet, szituációt egy másik irracionális szituációval, gondolattal lehet megszakítani, kizökkenteni. A párkapcsolatokban különböző játszmahelyzetek alakulnak ki. Gyakran ez: „Mert te mindig, mert te miért, mert te soha”. Ez egy úgynevezett gyermeki én állapotot idéz elő. Ezt a viselkedési láncot, amit meg kell szakítani, úgy szoktam kifejezni egyszerű példán: „Azért iszom, mert nem szeretsz. Azért nem szeretlek, mert iszol”. Ez azonnal megmutatja, milyen abszurditásra, irracionalitásra gondolok, és akkor világos az is, hogy miért állítom azt, hogy az irracionalitásra egy másik irracionalitás lehet a válasz.
A párkapcsolati, vagy bármilyen egyensúlyi állapot arra a ma még nagyon hagyományosnak tekinthető alapelvre épül, hogy lineáris ok-okozati rendszer van. Ha én lépek valamit, akkor te arra reagálsz. A rendszerszemlélet szerint nem létezik olyan, hogy most kezdődik valami. Általában a történetek ott kezdődnek, hogy egy adott helyzetben, egy mozdulatban, egy hangsúlyban megjelenik a „mert te tavaly, mert te három éve, mert te mindig.” Tehát nincs lineáris okság, hanem cirkuláris, körkörös, vagy inkább spirális okság van; mindig valami valamiből következik, ami most ok, az egy következőben okozat, és így tovább, ez egy láncolat. Ezt kell megszakítani egy úgynevezett másodrendű változással, mégpedig úgy, mint bármilyen értékes láncnál, a leggyengébb láncszemet találjuk meg, és ezt irracionális módon megpróbáljuk újracsiszolni. Azért használom az újracsiszolás kifejezést, mert egy párkapcsolat olyan, mint egy kagylóban lévő igazgyöngy, amely a kapcsolat indulásakor még nyers, csiszolatlan, és a terápia során célszerű ide visszatérni.
Szexológiával foglalkozó szakemberként azt is tapasztalatom, hogy a szexualitással kapcsolatos gondok valójában pszichoszomatikára vezethetők vissza. A mai szakmai protokoll szerint, ha valaki funkcionális problémával jelentkezik, azt először elküldöm szakorvoshoz. Ilyenek a korai magömlés, merevedési zavar, vagy fájdalmas testi érintés, behatolási probléma. Nőknél elég gyakori tünet – hangsúlyozom, kifejezetten tünetről van szó –, hogy a vaginális közösülések előtt, vagy éppen közvetlen utána úgynevezett gombás fertőzést igyekszik kimutattatni, sőt, egy idő után produkálja is a szervezet. A szakorvosi vizsgálatok során többnyire kiderül, hogy semmilyen orvosi jellegű gond nincsen. Ilyenkor jó esetben az orvos javasolja, hogy keressenek fel szexuálterapeutát.
Erre hadd mondjak egy konkrét példát, illusztrálva, hogy ez hogyan működik. Időszámításunk előtt a III. évszázadban élt egy Eraszisztratosz nevű orvos, aki Szíria királyától azt a feladatot kapta, hogy gyógyíthatatlannak hitt szívbetegségben szenvedő fiát gyógyítsa meg. Miközben az orvos a beteg pulzusát számolta, a szobába belépett Sztratoniké, a király egyik felesége. Az orvos azonnal felismerte a szívdobogás változásából, hogy a fiú betegségének oka az a kilátástalan, reménytelen szerelem, amelyet a fiú az apja második felesége iránt táplál. Az apa kész volt arra, hogy fia gyógyulása érdekében elváljon. Egy ilyen történet, amikor feldolgozzuk terápiában, vagy a rádiós munkám során, vagy akár középiskolásokkal szexualitással kapcsolatos beszélgetésekben, akkor első pillantásra egy nagyon szép, megható történetnek tűnik. Ahogy azonban elkezdjük bontogatni, feltárulnak az árnyalatok. Az apa készségesen lemond a fia javára, ám fel sem merül, hogy a nő mit érez, mit szeretne, és az sem, hogy az apának ez a lemondás milyen érzelmi megrázkódtatással járhat. De a fiú számára sem lehet egyszerű annak az elfogadása, hogy az apja felesége ezúttal vele fog hálni. A történetek, a mesék ott végződnek, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Én azonban azt mondom, hogy ott kell kezdeni a mi történetünket! Hiszen hogyan is lehetne úgy boldogan élni, amikor még rengeteg kérdőjel van?
A szexualitáshoz három másik kifejezés társul. Az egyik a kapcsolat, a másik a viszony, a harmadik az intimitás. Mind a három tipikusan az úgynevezett bútorbolt jelenséget mutatja, hiszen tudjuk, hogy a bútorboltban nem lehet bútort venni, csak nagyon konkrét formájú, színű, anyagú széket, asztalt, szekrényt. Ilyen általánosítási megjegyzésekkel fűszerezik a történeteket a hozzám forduló párok is, amelyek elfedik a tartalmat, holott a tartalom az mindig az „itt és most”-ról szól, konkrét, még akkor is, ha tegnapról, vagy a gyerekkorukról mesélnek, mivel annak a hatása is a jelenben érvényesül. Hogy ne essek én magam is az általánosítás bűnébe, hadd mutassak meg egy-két konkrét történetet, amiből kiderül, hogy egyrészt milyen típusú problémák jelennek meg a rendelőben, illetve, ezeket hogyan sűrítem be úgynevezett esetvinnyetába, ami aztán 10-15-20 héten át kibontásra kerül.
Az első esetnek kicsit József Attilára hajazva ezt a címet adtam: Csekély a kéj. Erika és Erik sportos megjelenésű, 23 és 27 éves fiatal, akiknek ez az első komoly kapcsolata. Azért kerestek fel, mert mesterséges beavatkozással próbálnak gyermeket nemzeni, és ez kihatással van a szexuális életükre. Erika úgy minősíti a vele történteket, mintha „kiselejtezték volna”, mintha egy „tárgy” lenne. Felismeri, hogy ahhoz, hogy sikeres lehessen a mesterséges beavatkozás, nekik is valamit máshogy kell tenniük.
Erik pedig arról számol be, hogy minden alkalommal arra gondol, hogy amit tesznek, annak a laboratóriumban lesz a folytatása. Ettől a gondolattól pedig teljesen elszáll a vágya, Erika meg ott marad parlagon. Erika is hasonlókra gondol ilyenkor, először megjelenik az önsajnálat, majd a férje iránti együttérzés, szinte szánja, mintha a fia lenne.
A házaspár az orvosi beavatkozások következtében nem működik a hálószobában, sőt, már a hálószobán kívül sem. Az intimitásuk tartalma is egyre inkább kezd támogatásról szólni, mintha barátok, testvérek, lakótársak lennének. Semmilyen teret nem kap közöttük az incselkedés, vagy bármilyen vágynak a megélése. Már nem párként közelítenek egymáshoz, hanem feladatként próbálnak szexelni, pontosabban az ő megfogalmazásukat idézve „utódot csinálni”. Ezek a helyzetek, annak ellenére, hogy sokat próbálnak egymással beszélgetni, kudarcba fulladnak, mivel adott időben, adott módon kell szeretkezniük. Menedékül az ágyban arról nosztalgiáznak, amikor még megélték a szenvedélyt, majd csalódottan elalszanak.
Az orvosi tanácsok, beavatkozások arról szólnak, hogy mindkettőjüktől „anyagot” vesznek, ezeket egyesítik a laboratóriumban, majd a megtermékenyített petesejtet visszaültetik Erikába, és így tovább. Fontos elem, hogy megkérték az orvosokat, ne mondják meg nekik, hogy melyikük nem funkcionál biológiai értelemben, ők ketten együtt akarják ezt végigcsinálni, anélkül, hogy egyikük hibáztatná a másikat.
A meddőség kijelentése előtt egy év aktív próbálkozást ír elő a jogszabály. Ha az intenzív szexuális élet ellenére nem történik fogamzás, akkor elkezdődik az orvosi protokoll, amelyben a nemzés kap hangsúlyt, az intimitásnak, érzelmi tónusnak nincsen szerepe. A férfi spermaszáma normál helyzetben rendben van, azonban a beavatkozáskor ez a szám akár nullára is leeshet, vagyis a nemzőereje teljesen lecsökken attól a stressztől, hogy megfelelő mintát kell produkálnia a megtermékenyítés érdekében. Hasonló a helyzet a nőknél, a peteérés, beágyazódás gátlódik, ugyanis a külső körülmények okozta stressz meggátolja a természetes biológiai folyamatot. A steril, kórházi miliőben elvész a lehetősége az erotikának, az intimitásnak, bármiféle spontaneitásnak. Ez a mesterséges élethelyzet természetesen befolyásolja a szomatikát, azaz a testi működést, vagyis azt mondhatjuk, hogy fogantatásra, nemzésre való készültség ugyan van, de a szeretkezésnek semmilyen szerepe nincs ebben a kapcsolatban, és így a viszony is elkezd átalakulni. A meddőség trauma, hiszen a természetes életértelem kezd elveszni, vagyis nem következik be a gyermek megfoganásának a csodája, ami természetes módon bekövetkezik az erotikus együttlétek következtében. Amellett, hogy a párkapcsolatot lefékezi intellektuálisan, érzelmileg, minden szinten, a környezet egy állandó konvencionális magyarázkodásra kényszeríti őket, ami tovább súlyosbítja a helyzetüket, és akár egy állandósult depressziós szorongás is lehet egy ilyen beavatkozás mellékterméke.
A terápiás folyamatban a párkapcsolati nézőpontok mentén kezdünk el dolgozni. Hogyan tekintenek egymásra, ki kicsoda ebben a történetben? Hogyan látják a világot szűkebb és tágabb környezetükben? Hogyan látják őket mások? Honnan látják saját magukat? Mekkora az ő intim szférájuk, ki és mi fér bele, egyénileg és kettőjüknek együtt – ez három külön egység –, hol vannak a határok? Hol találhatók azok a harmonikus pontok, amelyben, ha nem a gyerekről gondolkodnak, egyetértenek, jól megvannak? Hol vannak azok a fundamentális cölöpök, amire lehet építeni a párkapcsolati fejlesztést? Hogyan tudnak egymással kommunikálni? Nem az a fontos, mit mondanak egymásnak, hanem hogyan. Az orvosi iránymutatások ellenében, a szexuálterápiában ilyenkor kicsit el kell távolítani a párt egymástól. Korlátozni kell a koituszos közösülést, és a pettingre, a gyengédségre, a masszírozásra, az intimitás felől való közelítésre, és a kalandokra, a randevús helyzetekre fókuszálni. Nem a hálószobán, nem az utódnemzésen, nem a naptáron van a hangsúly, hanem a meghittségen, romantikán. Olyan helyzeteket érdemes teremteni, ahol biztosított a másik felé fordulás. Ebben az odafordulásban nem a szóbeliség a lényeg, hanem az egymás érzéseire való reflektálás, a hangsúly, hanglejtés, lelki közelség, megérintődés és testi érintés.
Ami a terápiás rendelőben lecsapódik, azt egy szójátékkal úgy fogalmazom, hogy „Agyban, ágyban, zavar van az étvágyban”. Sokféle eszközt használhatunk a terápiás munkában. Szeretek klasszikusokkal dolgozni, elővesszük például a Rómeó és Júlia, vagy Othelló történetét, vagy nagyon alkalmas Németh László Iszony című regénye, vagy Katona József Bánk bánja a párkapcsolati munkára. Ezekben az irodalmi alkotásokban megjelenik a hűség, hűtlenség kérdése, bizalomvezetés, gyanakvás, a zöld szemű szörny – azaz a féltékenység –, erőszak, bosszúvágy, eltaszítás, és így tovább, tehát minden, ami egy mai párkapcsolatban hasonlóképpen jelen lehet.
Szintén eredményesen dolgozom mesékkel, például a Rigócsőr királyfi, a Tündér Ilona és Árgyélus királyfi történetével, vagy a klasszikus hármassal; Hamupipőke, Hófehérke, Csipkerózsika meséjével.
Mindig kifejezésre juttatom a klienseim felé, hogy megértem, hogy az ő gondjuk, bajuk komoly veszteség, amelyben valamilyen módon áldozatnak érzik magukat, azonban ők az én szememben már most hősök. Nem úgy, mint a mesebeli szereplők, akik azáltal válnak hőssé, hogy bejárnak egy utat, átmennek különböző próbatételen. Én úgy tekintek a párokra, mint akik már az elején hősök, akik áldozatból azonnal teremtő aktivitásba lendülnek. A mesében nemigen történik hosszú elmélkedés, latolgatás. Gondolta és megcselekedte. Elindul, és az ő viselkedési repertoárja mentén lesznek neki pozitív, vagy negatív tartalmú segítői. Személyek, mint például a Bánk bánban maga Gertrudis királyné, vagy akár Biberach, a lézengő litter, továbbá azok a körülmények, a díszletek, a jelmezek, a hangsúlyok, amelyek segítői, vagy éppen gátlói a mesefigurának. Az irodalmi alkotások, mesék kellő perspektívából ezért sokkal láthatóbb, átélhetőbb, megérthetőbb módon mutatják fel a pár saját életének vonatkozásait.
A hétköznapi értelemben használt szexualitás szó nem egynemű fogalom. A legnagyobb eleme véleményem szerint a nemiséghez való viszonyulás, a nemi szocializáció. Kit, hogyan neveltek? Kinek milyen a saját és a másik nemhez való viszonya? Hogyan érintik a szülők a csecsemőjüket, hogyan viszonyulnak a testéhez, ezen belül a nemi szervhez? Később a gyerek természetes testi érintése hogyan értékelődik a szülő, vagy a környezet részéről? Többször úgy, hogy „pfúj, nem való, ne bántsd, ne piszkáld!”. Szintén tipikus, hogy a gyerekeket egész korán elkezdik belenevelni az áldozathibáztatásba: „Ne vedd fel azt a ruhát, mert az olyan kihívó, nem illik, nem kislányos, vagy egyenesen kurvás!” Szoktam mondani, hogy a bakfis lánytól a felnőtt nőig megítélik, ha nem megfelelő számú gombot hagy nyitva a blúzán. Márpedig soha nem megfelelő. Ha három gomb közül mindet begombolja, akkor merev, frigid, decens, megközelíthetetlen. Ha kigombol két gombot, megmutatva a dekoltázsát, akkor kihívó, flörtölő, kurvás. Ezért gondolom, hogy minden, ami a nemiséggel kapcsolatos, az tanult. Ha csupán ösztönös lenne, akkor nem léteznének olyan tudati döntések egy nő részéről, hogy nem kíván egyáltalán gyermeket, vagy csak később, mert előbb egzisztenciálisan szeretne előbbre haladni. Itt tehát nem csupán a biológiai determinizmusnak van hatása, hanem a nemi szocializációnak is. Körülbelül az 1960-as évek közepétől szakmai berkekben már nem is illik szexuális ösztönről, frigiditásról és impotenciáról beszélni, mert ezek általánosító fogalmak. Mindezek csak egy konkrét kapcsolatra vonatkozhatnak. A jól ismert Karinthy-idézet frappánsan kifejezi ezt. Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.
A következő esetvinyetta Zsolt története, amellyel szintén azt támasztom alá, hogy a szexualitásunkban a nemi szocializáción van a hangsúly, illetve az erotikán, amely a legkülönbözőbb érzéki hatásokat jelenti. Zsolt hatvan éves férfi, aki bár magabiztosságának ad hangot, maga is megkérdőjelezi ennek valódiságát. Úgy véli, ötven évesnek sem néz ki a gondolkodása és a nőkhöz való viszonya miatt. Nincs olyan nő, akit ő ne lenne képes felforrósítani, kivéve a 20 évvel fiatalabb, “bombázó” feleségét, aki a gyerekek születése után „Jégcsap királynővé” vált. Pedig megkap minden figyelmességet, biztonságot, luxus életvitelt Zsolttól. Szeretné, ha a párja izzana az ágyban és szerinte ez úgy lenne elérhető, ha hetente kétszer-háromszor hármasban szexelnének, persze csak nő lehet a harmadik, akit az ágyukba visznek.
Ennek a férfinak az esete nem csak a nemi szocializációra példa, hanem még valamire. Létezik egy új fogalom, amit magam kezdtem el bevezetni, ez pedig a szexuális tudás tartalma. Úgy vélem, hogy ahogy van matematikai tudás, olvasási tudás, vannak képességek, ugyanúgy létezik szexuális tudás is, ami nem más, mint egy erotikus kompetencia, vagyis az erotika szempontjából egy illetékesség, illetőleg egy hatásélmény, amit mindjárt ki is fejtek.
A munkám során az irodalmon, meséken kívül képzőművészeti alkotásokat is felhasználok. Popper Pétertől tanultam, hogy az irodalomban és a művészetben sokkal több pszichológia található, mint a szakirodalomban. Ezzel maximálisan egyetértek, nem véletlenül alkalmazom ezeket a terápiában. Jól használhatók például Rodin szobrainak a reprodukciói, vagy akár Michelangelo művei, amelyeken annak ellenére, hogy egy vallásilag meghatározott korszakban alkotott, mégis eltűrték, hogy rengeteg meztelen figurát ábrázoljon, még a szentképeken is. Vegyük csak a Szent család című képét! Lehetetlen nem észrevenni, hogy ahogy tartják a kisdedet, abban megjelenik némiképpen a felláció. Vagy a Sixtus kápolna mennyezetfreskójának kiűzetés jelenetében sem kerülheti el a figyelmünket, ahogy Éva megcsavart testtel ül az álló Ádám előtt, a szája éppen Ádám pénisze közelében van. Ezek semmiképpen nem véletlen történések. Azt gondolom, hogy mindaz, ami hatással volt az alkotó művészre, az mind át tud sugározni a befogadóra is, és innen származik az, amit vágykeltésnek, vagy vágykeltődésnek tudunk elfogadni.
Ez a vágykeltő hatás vagy működik, vagy nem a személyes vonatkozások esetében, szakszóval az interperszonális kapcsolatokban. Amennyiben nem működik sem a gondolat, sem a vágy, sem a kémia, könnyen rásütjük egyikre-másikra, hogy impotens, frigid, holott ez nem igaz, mert egy másik kapcsolatban ragyogóan működhet teljes erotikus vonatkozásban, ahogy ezt már említettem. Kiderül, hogy az a nemi szocializáció, amit eredetileg hozott a származási családjából, az nem egy fix, végérvényes meghatározottság. Szerencsére ez egy adott kontextusban felülírható. Van, akinél könnyebben, van, akinél sokkal nehezebben, hiszen a mélyben olyan hatások is érvényesülhetnek, amelyek akadályozzák őt a kiteljesedésben. Az úgynevezett transzgenerációs hatás feltárásakor azt a kérdést tesszük fel, hogy „valójában kinek az életét éled?”. A nagyanyádét, az anyádét, a testvéredét? Látod a saját életedet, a saját utad, képes vagy-e a saját sorskönyvedet megváltoztatni, vagy eleve elrendeltnek érzed?
Még néhány dolog, ami a szexualitás tárgykörébe tartozik. Ilyen az utódnemzés, amit már egy eseten keresztül be is mutattunk. Az életadás képességében az úgynevezett teremtés szimbólum valósul meg. Végül, ha a szexualitással kapcsolatos gondolkodást, tudást tudományos szintre emeljük, akkor a szexuálpszichológia, szexuálpedagógia, szexuálszociológia, szexuálpatológia, szexuáletikai vonatkozásokat járhatjuk elsősorban alaposan körbe, beleértve a természet- és társadalomtudományi vonatkozásokat is.
Ha az utca emberét kérdeznénk, mi a szexualitás, kiderülne, hogy tévedésben vannak az emberek. A szexualitás nem cél, hanem eszköz. A cél a kielégültség érzése, amely azonban soha nem azonos az orgazmussal. Az orgazmus a szexuális reakció-ciklus elernyedés előtti fázisa. Nem lehet az izgalmi állapotot, az agyat, az idegrendszert a végletekig feszíteni, ezért bekövetkezik a platofázis, az orgazmus, ami egy pszicho-fiziológiai folyamat. Ezzel szemben a kielégülés egy szociális érzés, amit én egyszerűen úgy szoktam megfogalmazni, hogy az, “ami másnap reggel van”. A különböző történetekből tudjuk, hogy a nőnek a párkapcsolatban rendelkezésre “illik állnia” a férfinak. Akkor és úgy kell szexelni, ahogy a párja kívánja, mert különben jön a zsarolás, fenyegetés, sértődés. “Hagyd magad, hamarabb szabadulsz”, szokták az anyák, barátnők tanácsolni. Ez női alávetettség, amelynek során akár lehet orgazmusa, mégis szégyenérzet, bűntudat kíséri, és a legkevésbé sincs kielégültség érzése. Férfit is meg lehet erőszakolni, lesz ejakulációja is, ugyanakkor kielégültség helyett bűntudatot fog érezni, és vagy agresszív lesz, vagy az áldozat szerep után később maga is bántalmazóvá válhat.
Valódi kielégüléskor az ember lelke megnyugszik: „Ez így van jól, és ha legközelebb lesz, akkor szeretném, ha hasonlóan jó lenne.”
Amikor felkeresnek párok, akkor többnyire vagy funkcionális, vagy strukturális zavarral jönnek. Funkcionális, amikor a saját biológiai működésükben van zavar. Ilyen a korai magömlés, vagy merevedési probléma, vagy éppen az a gondolkodási merevség, hogy mondjuk csak pettingelni szeretne, vagy csak bizonyos helyzetekben (pozitúrában) szeretné, ilyenkor már átmegy strukturálisba. Nők esetében funkcionális például, amit vaginizmusnak hívunk, azaz nem lehet bevezetni a péniszt, nincsen nedvesedés, fájdalmak jelentkeznek, vagy igen jellemző az orgazmushiány. Mondok példát: Már a harmadik, negyedik tartós kapcsolatban van a nő, túl a harmincon, de még sosem élt át orgazmust. Az úgynevezett strukturális problémák vagy a hatalomról, vagy a viszony minőségéről szólnak. Ilyen esetekben nagyon hamar játszmahelyzetek alakulnak ki. Már az elején felismerhető, hogy ha az egyik megnyomja a másikon azt a képletes gombot, arra hogy fog reagálni a másik. Ilyenkor kibogozzuk, hogy a gombokat saját maga rakta magára, vagy a másik alakította ki rajta. Vannak hozott gondolatok, viszonyulások, amik megmutatják mindezeket. Családból, iskolából, barátoktól, internetről, filmekből, az előző kapcsolatok tapasztalati tanulásából erednek. Ilyen hozott élmény például, amikor egy tini lánynak már „ciki” szűznek lenni, ezért belebonyolódik olyan helyzetbe, ami sem pszichésen, sem szociálisan, sem más módon nem alkalmas arra, hogy biztonságosan “bevezetődjön” a testi szerelembe; csak arra jó, hogy elmondhassa „immár, én is túl vagyok ezen”. Igen, de ez létrehozhat egy újabb problémahalmazt.
Ezzel vissza is utalok arra, amit arról mondtam, hogy mindig cirkuláris okságról van szó, nem pedig lineáris ok-okozati helyzetről. A terápiák lényege annak feltárása, hogy bizonyos veszteségekből miképpen lehet nyereséget kovácsolni. Strukturális technikákat alkalmazva kövekkel, hozott fotókkal, kis állatfigurákkal szimbolikusan beállítunk különböző helyzeteket, majd elkezdünk ezekkel monodramatikus játékelemeket, reflexiós gyakorlatokat megvalósítani. Mit gondol a másik? Mi lenne, ha…? Házi feladatot is kapnak. Leveszem a terhet a klienseimről, és azt mondom, a problémát most itt hagyják, és mikor hazamennek, akkor ne arról beszéljenek, hanem éljék az életüket, és mindent, amit megtapasztalnak, jegyezzék meg, vagy írják fel. Ez a kukta-effektus, főzzék lassú tűzön a saját húslevesüket, és majd ha visszajönnek, a terápiában osszák meg velem, ne pedig a másikkal. Ha nehéz, akkor írjanak egy úgynevezett fiktív levelet a párjuknak, de ne adják oda neki! Hozzák el, és majd olvassák fel, vagy meséljék el a következő ülésen.
A másik ilyen instrukció a napi érintkezésekre vonatkozik. Megfigyeltem, hogy a negyven alatti párok között napközben sok cseteléses üzenetváltás történik, amely elsősorban nem információról szól, hanem mintegy folytatják, vagy új fejezetet nyitnak a saját viszonyuk megbeszélésében. Úgy hívom ezt a jelenséget, hogy levelező tagozat. Ezzel számolni kell, nem tiltani! Azt kérem, ne töröljék ki, hozzák el, így tegyék nyilvánossá. Amikor valóban elhangzik, akkor új értelmet nyer, és maguk kezdik belátni, hogy így nem biztos, hogy jó, majd kezdik aztán beszabályozni, hogy napi hány és milyen jellegű üzenetváltás a kielégítő (lám itt is a kielégülés; szociális értelemben). Mi lenne például, ha csak “érintés jellegű” lenne, például „csókollak”, vagy smile-t küldenek egymásnak, és a beszélgetést meghagyják a face to face helyzetre.
Az adódó helyzetek, szituációk megbeszélésére vonatkozóan azt fűzöm mindehhez, hogy bár szakmai, tudományos szinten is rendszeresen hallok olyan tanácsadást, hogy beszélje meg a párjával; de pont ez a gondjuk, hogy nem tudnak beszélgetni, éppen ezért fordulnak segítségért. Előbb meg kell tanulniuk együtt beszélgetni, illetve megbeszélni a dolgaikat, mert a kettő nem ugyanaz. A megbeszélésnél lesz valami konklúzió, születik egy megállapodás, és szükséges valamilyen kompromisszum, hiszen kizárólag konszenzusos kapcsolat nem létezik a legintimebb viszonyban sem. A kompromisszumban mindig fellelhető egy kis veszteség (s a másik fél „nyeresége”), hiszen valaki valamit enged. De én ezt úgynevezett páternoszter-jelenségnek értem, utalva arra, hogy az egyensúlyi állapot nem a római mérleg állapota, hanem egy olyan mozgás, amelyben a fent és lent harmonikusan váltakozik. Amikor pedig azt mondjuk, hogy “most tudunk egymással szemben ülve (állva) is beszélni”, ez nem azt jelenti, hogy mi szemben állunk egymással.
A jó beszélgetés olyan műfaj egy párkapcsolatban, amikor az egyik fél lehetőséget, időt kap a másiktól, hogy a másik fél figyelme mellett szabadon elmondhassa, amit gondol, érez. Utána eldöntik, hogy a hallgató fél reagáljon rá, vagy ne. Általában az emberek a családon kívüli szociális, munkahelyi, baráti, szomszédi, s egyéb környezetben sokkal több tudatos energiát mozgósítanak a problémák, gondok megoldására, mint a párkapcsolatban. Éppen ezért a szexuálterápiának az egyik kulcsfogalma a tudatos kontroll megtanulása. A tudatos kontroll mellett végzett gyakorlatok átírják a régi sémákat, új gondolatok és cselekvések alakulnak ki, és onnan már azok az újak fognak spontán működni. Az emberek a következményekre úgy gondolnak, mint valamiféle büntetésre. Leverek egy poharat, eltörik. Mi a következmény? Veszekszel, vitatkozol, fejemhez vágod, hogy ügyetlen vagyok, vagy egyszerűen összesöpörjük (közben, utána el lehet mondani, hogy az a pohár éppen fontos volt, mert pl. ajándékba kapták). Tehát ez nézőpont kérdése, vagyis a tudatos kontrollnál a feladatok arról szólnak, hogy átírjuk a régi sémákat és nézőpontot váltunk. Illusztrálom egy példával. Azt kérdezi a pár, hogyan tudják újra kezdeni a kapcsolatukat, hogy ne menjenek szét, mert éreznek magukban erőt és akaratot, hogy együtt maradjanak. Tisztázzuk: nem lehet újrakezdeni! Elölről szükséges kezdeni. Az újrakezdés azt jelenti, hogy ismét (újra) végigmennek ugyanazon az úton, tehát ugyanoda fognak jutni. Menjünk vissza az útelágazáshoz! Megkeressük azt a pontot, ahol találkoztak, ahol mindketten úgy érezték, hogy ez még jó. Nem csupán szexuálisan, hanem intimitásban, gondolkodásban. Ha történetesen egy kapcsolat úgy indult, hogy egy buli után mindjárt az első éjszaka együtt aludtak, s ezt követően együtt maradtak, „hamar” összeköltöztek, akkor kimaradt az életükből a romantika, a randevúzás izgalma, az együtt járás folyamata. Túl hamar ugrottak bele a mélyvízbe, így kimaradt az egymás hódítása, csábítása. Ha az egyiket király kisasszonynak, a másikat meg királyfinak tekintjük, mint a mesében, akkor az a feladat, hogy a királykisasszonyt meg kell hódítani. De a királykisasszony sem tétlen; mindkét fél aktív részvételére van szükség, hogy létrejöjjön az egymásra találás.
Minden párkapcsolati, szexuális vonatkozású változásnak a kezdete, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat, vagy mindkettőt zavarja egy konkrét zavar. Ezt a zavart kezdik el felfejteni. Ha segítséget kérnek, akkor a segítő fontos feladata úgy alakítani, hogy az igenek legyenek többségben a nemek helyett. Az emberek megfogalmazásában ugyanis sok a nemleges kifejezés. Nem gondolom, nem tudom, nem így, nem azt. Ismerjük a félig üres, vagy félig tele pohár példáját. A gyakorlatok, a házi feladatok az igenekről szólnak, a nemeket pedig háttérbe „küldjük”, illetve átírjuk. Az a cél, hogy az igenek kerüljenek egyre inkább többségbe. Térjenek vissza a kiindulóponthoz, és induljanak el egy igenekkel övezett úton „elölről”. Az előző kapcsolatoknak nincs jelentősége, az majd beszűrődik úgyis. A szexuálterápia alapvetően nem egy analitikus technika, hanem kognitív, az „itt és most”-tal dolgozik. Vagyis, feladatszerűen, meghatározott szabályok szerint kezdjenek el randevúzni, még akkor is, ha együtt élnek, gyerekük van, esetleg együtt dolgoznak. Az ilyen jellegű randevúzásnak a terápiás protokoll hármas szabályt ír elő:
- Az egyik randevún az egyik fél kívánsága teljesül. Hová szeretne menni: moziba, cukrászdába; mit szeretne: kézen fogva andalogni, vagy túrázni egy nagyot. Természetesen, ami belefér a kitűzött időbe.
- A terápia lényege, hogy ezt előre megbeszéljük (tudatos kontroll!). Rögzítjük, hogy kedden Jancsi kívánsága teljesül, csütörtökön vagy szombaton délelőtt Juliskáé.
- A megállapodástól eltérni nem jó. Ha mégis eltérnek, akkor majd jövő héten kiderül, hogy ezzel mit kezdenek. A konfliktusok egy része ugyanis abból fakad, hogy nincsenek megbeszélt keretek, szabályok. Egyébként az intimitás köré sem kerülnek határok, ha úgy vesszük, nincsenek is határok.
Így haladnak előre. Újabb lépésként leveszem a terhet a kliensek válláról és azt mondom, hogy a következő két-három héten nincs szex. Funkcionális jellegű probléma, pl. merevedés zavar, orgazmushiány és hasonló problémák esetén különösen hatásos instrukció. Maximum fehérneműre való vetkőzés/vetkőztetés lehet, csókolózás, testi érintés, de a genitális részek, erogén zónák ingerlése tilos, s nincs együtt fürdés, valamint nincs „engesztelő-békülő” szex. Érintés-szikrák kapnak hangsúlyt, az viszont nem csak meztelenül, hanem bármikor és sok-sok. Ha elmegy a párja mellett, egy picit megsimogatja, megérinti és tovább lép. Kommentár nélkül, és a fogadó fél is csak élvezi a párja érintését. Nincsenek kitiltva a közös hálószobából, a közös ágyból, nem fekszik közöttük egy éles kard, mint a mesében. Csak azt kérem, a következő héten az és úgy történjen, amit és ahogy ajánlok. Keretek és szabályok vannak, melyek segítik a tudatos kontrollt. Elkezdjük fokról fokra elölről felépíteni egyrészt a repertoárt, másfelől megerősíteni az úgynevezett bizalomlépcsőt. Itt egy fontos, úgynevezett strukturális konklúziót említek. Amikor arról beszéltem, hogy szexuális tudás, mint olyan új fogalom, amit szeretnék elterjeszteni, akkor arra is utaltam, hogy általában az egyik, vagy a másik félnek, vagy mind a kettőnek az ilyen fajta szexuális, erotikus repertoárja – érintés, masszírozás, csókolózás – relatíve alacsony szintű. Masszírozáskor például az egyik félnek hamar erotikus gondolatai, érzései támadnak, míg a másik nem tart ott. Nagyon kellemes, nagyon élvezi, de nem vágyik többre. Ilyenkor az, aki „előbbre tart”, besértődik, amiért a párja nem érzi azt (nem ott tart izgalmi állapotban), amit/ahol ő. Nem ismerik önmagukat, egymást, hiányos az erotikus repertoárjuk, pedig több éves a kapcsolatuk, amikor felkeresnek.
Amikor a pár egyikének veszteségélménye van, mert úgy éli meg, hogy nem kapja meg azt, amit megkaphatna, azt úgy nevezem, hogy gyász a szexben. A terápiás folyamatban elkezdjük ezt feldolgozni, kiindulva abból, hogy mindketten már az együttes munka elején az én hőseim, folytatva azzal, hogy el tudja-e képzelni a nő, hogy ő egy királykisasszony, a férfi pedig, hogy ő egy királyfi. Jelen vannak mindketten, de csak az egyikkel beszélek, a másik addig figyeli csendben ezt a beszélgetést, majd reflektál rá érzelmileg. Arról beszélgetünk, mondjuk a nővel, aki kezdi elhinni, hogy ő királykisasszony ebben a párkapcsolatban, hogy mi az, ami neki, mint király kisasszonynak ettől a királyfitól alanyi jogon jár. Ugyanígy a férfit is kérdezem. Mi az, ami számukra nem csupán jutalom, hanem ajándék. Ez egy fontos fogalmi különbség. A gyereknek születésnapján alanyi jogon jár az ajándék, ha benne van a családi rítusban, hogy születésnapot ünnepelnek. Jutalom csak akkor, ha valamit tett, amit pozitívan értékelnek. Azt, hogy mi az, ami a nőnek, férfinak alanyi jogon jár, azt a szervezetfejlesztésben használt, úgynevezett swot elemzéssel szoktam kibontatni. Megnézzük, kinek mi az erőssége, gyengesége, lehetősége, kinek mi a veszélyforrása. A terápia elején nézünk rá a párkapcsolat asztalára is: „Itt áll előttünk egy asztal, négy lábon áll, amely megtartja az asztallapot. Mi az, ami a párkapcsolatot megtartja?” Elkezdik megbeszélni, tisztázni a terápiás folyamatban. Ha megvannak a tartópillérek (kompromisszum!), akkor házi feladatként kapják, hogy ezeket tartalmilag bontsák ki. Azt javaslom a második, harmadik, negyedik randevú során, hogy ezúttal irányított beszélgetés legyen. Megszakítás nélkül mondhassa el egyik is, másik is a mindkettőjük számára fontos „asztallábakról” a véleményét, és jussanak kompromisszumos nyugvópontra. Amikor az egyik fél lehetőséget kap, hogy kifejezze gondolatait, érzelmeit, közben figyelje a másikat, hogy látja-e a szemén, arcán, testtartásán, azaz a metakommunikációjában, hogy figyel rá a párja. Érzi-e, hogy nem a levegőbe beszél, hanem megkapja az értő figyelmet? (Ami neki alanyi jogon jár.) Menet közben döntse el (ahogy “itt és most” érzi, gondolja, szeretné), akarja-e, hogy a másik erre reflektáljon, vagy nem akarja? Lehet, hogy pusztán annyit kér, hogy meghallgassa a párja.
Összefoglalva, mindenféle változás, ami a szexuálterápia folyamatában bekövetkezhet, az elölről kezdés útján lehetséges. Fel kell építeni „elölről” a kapcsolatot. Lényeges továbbá, hogy az együttes, fix helyzetekhez kell először visszatérni, vagyis kell találni egy erős fundamentumot. Hol az a pont, az a bármilyen jellegű szociális helyzet, ahol ők egy követ fújnak? Erre a fix pontra lehet építeni az összes többi elölről kezdett helyzetet. Hangsúlyozom, hogy minden, ami a nemiséggel, erotikával kapcsolatos, annak nagyobb hányada tapasztalati tanulás eredménye. Nem az az elsődleges kérdés, hogy az előző kapcsolatokból, vagy otthonról, a nemi szocializáció során mit hoz, mert ugyan ezek az alapok, de ez mind felülírható egy másik kapcsolatban. Hiszen attól párkapcsolat. A párkapcsolat pedig több rétegű: megtalálható benne a társas viszony, alatta pedig a partneri viszony; a párkapcsolatban az „én”, meg a „te” mellett sokszor jelen van a minőségileg magasabb értéket jelentő „mi” érzés és annak hatása. A szexuálterápia lényege annak tudatosítása, hogy a „mi” hatása jelentős pluszt ad bármilyen szintű szociális, vagy éppen erotikus kielégültséghez.
Sokak számára nagy kérdés az is, hogy hosszú évekig, évtizedekig megőrizhető-e a szenvedély tüze. Szakmailag azt látom, hogy igen. Kezdettől fogva hamu alatt izzik a parázs, időnként papírt dobnak rá, amitől fellángol, vagy fát, amely melegít, aztán lehet, hogy egy darabig semmit, de akkor sem alszik ki a mélyben a parázs. Mindez érzelmi kérdés. A különböző szerepek, férfi, nő, férj, feleség, apa, anya, gazdasági, szociális vonatkozások megint az említett páternoszter jelenséget fogják előidézni. Hol az egyik, hol a másik tudja a társát inspirálni, s éleszteni a tüzet. Egy biztos, tenni kell a párkapcsolat értékeinek megtalálásáért és megőrzéséért.
Részlet Singer Magdolna Életünk a szexualitás tükrében munkacímű interjúkötetéből
ujegyensuly
