12.8 C
Budapest
2024. április. 23. kedd
HomeSzabadidőBulvárVallott a felnőttfilmes: Ezért hagyta ott orvosi állását pornóért

Vallott a felnőttfilmes: Ezért hagyta ott orvosi állását pornóért

A 31 éves orvos öt éve döntött úgy, hogy maga mögött hagyja korábbi életét és inkább felnőttfilmezésbe kezd.

A Silvia Saige művésznéven tevékenykedő pornószínésznő a kollégáihoz képest meglehetősen idősen, 31 évesen vállalta be első szerepét a felnőttfilmes iparban. A jelenleg 35 éves színésznő a pornózás előtt több polgári szakmában is kipróbálta magát, de saját bevallása szerint soha nem érezte magát annyira szabadnak, mint most – írja a Mirror.

Silvia konzervatív családból származik és annak rendje és módja szerint végigjárta a szamárlétrát. Gimnázium után elvégezte az orvosi egyetemet és éveken keresztül röntgen-technikusként és csontkovácsként dolgozott egy kórházban Kansas Cityben. A betegek gyógyítása azonban Silvia esetében nem vált szenvedéllyé és a reggel 9 és délután 5 közötti munkarendjét is fokozatosan megutálta.

„Nem élveztem a régi életem, váltásra volt szükségem. Azért döntöttem a pornó mellett mert szórakozásra vágytam, amit a felnőttfilmes ipartól végül meg is kaptam. Egész nap nevetek, minden forgatásom szórakoztató. Egyáltalán nem bántam meg a váltást. Egyedül a családommal volt nehéz megértetni a dolgot. Édesanyám mélyen vallásos, megviselte a dolog, de szerencsére végül elfogadta, hogy nekem így a legjobb.”

– mesélte Silvia a Mirror internetes kiadásának, amikor a nagy váltásról kérdezték.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work