Home Főhírek Vállalkozói szféra Vállalkozna? – Így könnyebb lesz

Vállalkozna? – Így könnyebb lesz

forrás: MTI/M1 Ma reggel

A cégalapítást, cégépítést segítő honlapot indított a Bridge Budapest elnevezésű non-profit szervezet, amely a honlapján több mint hatvan videóban igyekszik válaszolni az úgynevezett startup kultúrával kapcsolatos kérdésekre. Erről a cég ügyvezetője beszélt az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Pistyur Veronika elmondta: több startup vállalkozás alapítói, munkatársai – köztük a Prezi – úgy döntöttek, hogy az évek folyamán felgyülemlett tudást elérhetővé teszik, és videókban mutatják azoknak a történeteit, akik ilyen módon vállalkoznak. Rengeteg munka és kis szerencse is kell cégépítéshez – emelte ki a Bridge Budapest ügyvezetője, de meg akarják mutatni, hogy Budapestről is meg lehet hódítani a globális piacot.

Vállalkozna? - Így könnyebb lesz
A Prezi budapesti irodája a Nagymező utcában. MTI Fotó: Illyés Tibor

Mint kifejtette: eddig 62 videó készült el, a felét már meg is osztották a www.bridgebasics.org oldalon, a felvételeken konkrét élettapasztalataikról beszélnek. Megválaszolják azt a két-három kérdést, amely a cégük alapításakor, illetve eddigi pályájuk során a legfontosabb volt. Kitérnek arra is, hogyan lehet valaki jó vezető, miként válasszon jó csapatot, hogy kezelje a csapatán belüli esetleges kulturális különbségeket. Mindemellett vannak a cégdesignnal kapcsolatos kérdések is. A vállalkozók arról is beszélnek, mikor elsődlegesek a piaci szempontok, és mikor az ügyfél. A videók végén vannak könyvajánlók, illetve linkajánlók is, ahol további információkat lehet találni az adott kérdésben.

Pistyur Veronika hozzátette: nem gondolják, hogy az eddigi 62 videó lefedné a cégépítés minden szegmensét, ezért oldalukon további kérdéseket lehet feltenni, és majd azokra is elkészítik a további válaszokat.

 

Exit mobile version
Megszakítás