Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Vadászat és adózás. A földtulajdonosok közösségének adókötelezettsége

Mind nagy-, mind az apróvadfajok vadászati idénye elkezdődött, illetve elkezdődik a következő hetekben.

A vadászati tevékenységhez és annak eredményéhez adókötelezettségek széles palettája kapcsolódik annak ellenére, hogy a kifejezést szinte egyetlen adótörvény sem említi meg.

Így a jogszabályok átbogarászása helyett inkább jogértelmezéssel és gyakorlati példákkal juthatunk előre.

Cikksorozatunk első részében a legfontosabb fogalmakat tekintjük át.

A vadászati jog magában foglalja a vadgazdálkodással kapcsolatos, illetve a vadászterületen szabadon élő vadaknak az elejtésére, elfogására vonatkozó jogok és kötelezettségek összességét. A vadászatot a vadászatra jogosult látja el, illetve köteles ellátni (végső esetben a vadászati hatóság a vadászati jog kényszerhasznosítását is elrendelheti).

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (vadvédelmi törvény) 3. § (1) bekezdése szerint a vadászati jog a földtulajdonjog elválaszthatatlan részeként a vadászterületnek minősülő terület tulajdonosát illeti meg.

A vadászati jog egy önálló, értékkel bíró vagyoni értékű jog, amelynek hasznosítása a földterület tulajdonosát illeti meg, és azt a tulajdonos a földterület bérbeadása során a többi erdei haszonvételi joghoz hasonlóan fenntarthatja magának, azt a föld bérbeadásától elkülönítetten hasznosíthatja. A vadászati jog hasznosításának a módja vadászterületek kialakításán keresztül vezet. A vadászterület határát megállapító határozat alapján az érintett földtulajdonosok vadászati joggal rendelkező közösséget (tulajdonosi közösség) alkotnak.

dr. Császár Zoltán adótanácsadó, jogász

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás