Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Vádalku született Kiss László ügyében

Vádalku született Kiss László ügyében

Fotó: MTI / Bruzák Noémi - Kiss László, Óbuda polgármestere

Az óbudai polgármester korábbi munkatársa vádalkut kötött az ügyészséggel, az enyhébb büntetésért cserébe terhelő vallomást tett a kerületvezetőre.

A kerület DK-s vezetőjének védőügyvédje, Zamecsnik Péter mondta ezt a Hír TV műsorában. Hozzátette, Kiss László minden vele szemben megfogalmazott gyanúsítást abszurdnak tart, írja a Telex. A politikus állítása szerint az ügyben érintett gyanúsítottak egy részét nem is ismeri, sosem találkozott velük.

Ő azt mondja, hogy semmi köze ezekhez a történetekhez. Majd a perbíróság feladata lesz eldönteni, hogy így van-e

 – mondta az ügyvéd.

Kiss Lászlót hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják, szerdán őrizetbe vették, pénteken le is tartóztatták, miután a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál.

Az kétségtelen tény, hogy a polgármester úr egyik korábbi munkatársa a saját érdekei mentén egyezséget kötött az ügyészséggel. Nagyon kedvező büntetési tételben állapodtak meg, 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés helyett csak 14 hónapot kell fogházban töltenie – tette hozzá Zamecsnik. 

A III. kerület júniusban újraválasztott polgármestere a vád szerint 2019. októberi megválasztása után egy ismerősével megállapodott arról, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és más önkormányzatnál dolgozó hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetniük.

polgármestert szerdán vették őrizetbe, a főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja.

Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője, akiket szintén 30 napra letartóztatott a bíróság.

A Központi Nyomozó Főügyészség korábban azt közölte, hogy Kiss László a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban azonban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért.

A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Gergő alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság október 20-ig hosszabbította meg.

ElőzőMunkaidő-beosztás változó napi munkaidő esetén – példákkal
KövetkezőHűség a hitben és a régészet nagyszerű hivatásában
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás