Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

V4-es összefogás a terrorelhárításban is (+6 db videó)

Közösen lépne fel a terrorizmus ellen a TEK a környező országok társszerveivel. Az együttműködést Hajdú János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója kezdeményezte. Ennek lényege, hogy ha valamelyik országot támadás éri, a szomszédos országokból is azonnal elindul a segítség. Az elmúlt hetekben több gyakorlatot is tartottak ennek érdekében.

Tekintsünk be a TEK tevékenységébe! Akciók és kiképzés!

A Terrorelhárítási Központ főigazgatója a hét elején Visegrádon arról beszélt: összefogásra van szükség, mert az egyes országok csak így szállhatnak szembe a terror-fenyegetettséggel.

Hajdú János ezért tavaly azt kezdeményezte, hogy a környező országokkal jöjjön létre egy olyan együttműködés, amelynek keretében a terrorelhárítók akár a határokat átlépve, egymást is segítsék szükség esetén. A főigazgató vasárnap a Kossuth Rádióban azt mondta: most elsősorban a gyanús személyek felderítésére helyezik a hangsúlyt.

A TEK osztályvezetője arról beszélt: az elmúlt hónapokban már elkezdték összehangolni a magyar és a szomszédos országok terrorelhárítóinak munkáját. Ennek érdekében több közös gyakorlatot is tartottak. Augusztusban például összesen öt ország gyakorlatozott Bécsben a Dunán.

A Hajdú János által kezdeményezett szorosabb együttműködésről és a gyakorlatokról részletesebb beszámoló látható majd a Kékfény hétfői adásában, fél 9-től a Dunán.

Forrás: hirado.hu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás