A kamuklinikát üzemeltető lány úgy gondolja, hogy sérülése egy égi jel volt.

Különös bejegyzésben tudatta Koholák Alexa, hogy eltört a lába, emiatt pedig hat hét kényszer pihenőre ítélték az orvosok. A kamuklinikát üzemeltető lány úgy gondolja, hogy sérülése egyfajta üzenet volt az univerzumtól, és az égiek küldték pihenőre.

„Sosem volt még műtétem, sosem tört el még semmim, érdekes élethelyzetbe hozott az univerzum. Az biztos, hogy tanultam belőle már most nagyon sokat és folyamatosan tanulok is.

Első körben azt, hogy akármennyire is imádod a munkád, muszáj pihenned, mert ha nem veszed komolyan az útmutatásokat, akkor is elküldenek az égiek pihenni

– fogalmazott sérüléséről Alexa.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sziasztok! Mivel már a sokadik levélre válaszolok, gondoltam inkább leírom itt, hogy jól vagyok! Köszönöm minden KÖZPONT tagnak, mindenkinek aki aggódott értem, segített nekünk bàrmilyen formában. Sosem volt még műtétem, sosem tört el még semmim érdekes élethelyzetbe hozott az UNIVERZUM. Az biztos, hogy tanultam belőle már most nagyon sokat és folyamatosan tanulok. Első körben azt, hogy akármennyire is imádod a munkád muszáj pihenned, mert ha nem veszed komolyan az útmutatásokat, akkor is elküldenek az ÉGIEK pihenni.🥰❤️ Mondjuk nagyokat nevetek azon, milyen alap dolgokat képtelen vagyok megcsinálni. Csekkoljátok a sztoryjaimat és megmutatom milyen viccesen közlekedek😂. Telefonon holnaptól elérhető vagyok, és 6 hét múlva újra a futócipőmben szeretném szelni az erdőt.💪🏻🤓❤️ #egylábonsimánguggolok #tricepszemisalakul #jólvagyok #szeretlektiteket

Farkas Alexandra (@alexa_vagyok) által megosztott bejegyzés,

Forrás, fotó: Ripost