2022 februárja előtt sokan nem gondolták volna, hogy a szomszédban véres háború kezdődik. Fájdalmas és szavakkal leírhatatlan az a sok veszteség, tehetetlenség, amelyet azok éreznek, akiknek meghaltak a fiai, unokái, gyermekei az orosz-ukrán háborúban. Leszakadt végtagok, halottak az utcákon, síró, árva gyermekek. A háború borzalmai kitörölhetetlen nyomot hagynak azok életében, akik túlélik egyáltalán. De ha túl is élik, ott marad az örök trauma, mert soha nem lehet elfelejteni azt, ami velük történt. Az Origo az AFP képei alapján mutatja be a háború borzalmait. A francia hírügynökség sokáig nem mutatott ilyen képeket, ez az utóbbi időben változott meg, miután Franciaországban is kezd háborúellenessé válni a hangulat (bár Macron elnök ezt nem hajlandó tudomásul venni). Most mi is megmutatjuk, kizárólag felnőtteknek! Ez a háború valósága, erről próbál meg hazudni a baloldal. Emiatt a háború miatt akarnak Németországban, Svédországban, Dániában és más országokban kényszersorozást és hadkötelezettséget, ebbe a háborúba akarják Sorosék és Brüsszel belepréselni Magyarországot, ebből a borzalomból nem akar kimaradni a magyar baloldal, ebbe a háborúba küldenének akár magyar embereket is. Ezt utasítja el és ettől védi meg Magyarországot Orbán Viktor és a magyar kormány.

A háborúk borzalmait a történelemkönyvekből, korabeli videófelvételekből sajnos jól ismerjük. Vannak, akiknek a dédszüleik, nagyszüleik is meséltek, de a tapasztalat az, hogy aki túléli, és hazatér a frontról, az inkább nem beszél az ott átélt borzalmakról, mert inkább megkíméli a családját, helyette megpróbálja folytatni az életét. 

Embertelen pusztítás, értelmetlen halál és sorsok, amelyek tönkrementek. Az első és a második világháborúban rengetegen vesztek oda, és a harmadik világháború réme itt áll a küszöbön. Az Origo készített egy friss összeállítást, amelyben az orosz-ukrán háború borzalmait mutatjuk be, kendőzetlenül, mert a háborúpártiak ezeket nem mutatják meg, amikor újabb fegyvereket akarnak a frontra küldeni, vagy amikor be akarják vezetni a kötelező sorkatonai szolgálatot.

A fotók valóságosak, ezek nem egy akciófilm forgatásán készültek, vagy egy videójáték képsorait láthatjuk. 

A fotókon halottak láthatóak: férfiak, akiknek leszakadtak a végtagjai, vagy olyanok, akiket az emberi maradványai révén is nehéz azonosítani. Leírhatatlan fájdalom ez a szülőknek, a családoknak, az árván maradt gyermekeknek, özvegyeknek. Elnézve a fotókat, nem szabad, hogy a közönnyel forduljon a világ eziránt a szörnyűség iránt, és félvállról vegye azt a szavakkal leírhatatlan fájdalmat, amit egy háború okoz. 

Borzasztó képek, csak erős idegzetűeknek!

A magyar emberek békét akarnak

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy hiába akarják bevonni a lakosságot a háborúba, az európaiak többsége nem akar katonát küldeni Ukrajnába, a magyarok meg pláne nem. A Századvég Európa Projekt-kutatása kapcsán az Origónak kifejtette Hidvégi Áron elnökhelyettes, hogy

minden abba az irányba mutat, hogy nem a béke és stabilitás irányába tart Európa.

A háborús elit tovább fokozná a háborút

Döbbenetes, de minden borzalom és a veszteség ellenére a háborúpárti brüsszeli elit mintha szemellenzőt viselne, és nem látná, hogy értelmetlen háborúban halnak meg fiatalok százezrei. 

Egyre jobban és egyre többször erőltetik a kötelező európai sorkatonaságot, amely azt jelentené, hogy elvinnék a fiatal férfiakat és nőket a frontra. Elvárnák, hogy meghaljanak Ukrjanáért.

Halottak, leszakadt, végtagú, katonák, síró, árva, gyermekek,  ukrajnai, háború. borzalmai,
Egy halottat szállítanak el a frontról.
Fotó: Anadolu via AFP

Arról is írtunk, hogy Boris Pistorius német védelmi miniszter már többször is a sorkatonai szolgálat visszaállítása mellett érvelt. A védelmi miniszter május 27-én végre bemutatta a terveit pártja elnökségének. Ezek azonban valószínűleg nem kizárólag az önkéntes szolgálatra épülnek, mint ahogyan arról az első hírek szóltak, írta a KreiszeitungA Magyar Nemzet szemléje szerint Pistorius közép távon azt is szeretné, ha a férfiakat kötelezhetnék is a szolgálatra. Ez valószínűleg még több ártatlan halálát hozná el.

Az édesanyák nem akarják a fiaiakat az ukrán frontra küldeni

Többen gondolhatják, hogy ez a háború nem érinthet minket, és természetesnek veszik a magyar kormány kiállását, de a kockázat óriási: hazánkat is fenyegeti a háború réme. 

A Fidesz közösségi oldalára feltöltött videóban az látható, hogy a Fidesz–KDNP EP-lista vezetője, Deutsch Tamás személyesen is fölkereste az embereket a választásokkal kapcsolatban.

Előbb engem agyon kell lőni, hogy a fiamat elvigyék katonának

– mondta Deutsch Tamásnak az egyik felkeresett édesapa utalva arra, amiről már a Magyar Nemzet is beszámolt, hogy kötelező uniós sorkötelezettség bevezetéséért lobbiznak a háborúpárti német politikusok. 

Tehát a magyarok nem akarnak háborút.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FFideszHU%2Fvideos%2F981905693122290%2F&show_text=false&width=476&t=0

Meg kell állítani a háborút, béke kell!

A háborúpárti vonaton nincsen fék és megőrült a masiniszta. Nem kevesebbre vállalkozunk az EP-választáson, hogy ezt megállítsuk 

– mondta Orbán Viktor kormányfő a Békemeneten elmondott beszédében. Jelezte, meg kell akadályozni, hogy Európa háborúba, a saját vesztébe rohanjon. 

Nem hagyjuk, hogy gyerekeinket és unokáinkat bevagonírozzák, és Ukrajnába vigyék 

– mondta a miniszterelnök, aki hozzátette: 

csak akkor maradhat ki hazánk a háborúból, ha a Fideszé lesz az Európai Unió legnagyobb választási győzelme.

Halottak, leszakadt, végtagú, katonák, síró, árva, gyermekek,  ukrajnai, háború. borzalmai,
Többen sérülésekkel kell tovább éljék az életüket, ha egyáltalán túlélik a háborút. Fotó: Anadolu via AFP

A Fidesz-KDNP az egyetlen erő, amely garantálni tudja a békét, és amely következetesen politizál, nem szolgál külföldi érdekeket, és azt mondja, hogy „ez nem a mi háborúnk”. Amíg a Fidesz van kormányon, nem fognak fiatal magyar férfiakat és nőket a frontra küldeni meghalni.

Most vasárnap arról döntöttünk, hogy békét akarunk!

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu