forrás: hirado.hu; Intercom
A film, ami sokkal több szeretne lenni, annál ami…
Egy csodálatos jövő. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan hibernálva alusszák álmukat, hogy aztán új otthonukban frissen, fiatalon ébredjenek fel.
Elvileg. Mert hát, ahogyan az az izgalmas előzetesből kiderül, a programba hiba csúszik, elromlik két hibernációs ágy, felébresztve ezzel két utast, Jimet (Chris Pratt) és Aurorát (Jennifer Lawrence). Mindketten egy hatalmas, néma űrhajó fedélzetén találják magukat – pedig még közel 90 év van hátra, míg elérik úti céljukat. De ahogyan azt a plakátokon láthattuk,
nem véletlenül ébredtek hamarabb.
Azonban ez a mondat nem is lehetne félrevezetőbb, sőt az előzetes után azt kell mondanunk, egy teljesen más filmre ültünk be a moziba. Aki még nem látta a filmet, az innentől ne olvassa tovább!
Meddig mehet el valaki, amikor különlegesen veszélyes és fontos döntéseket kell meghoznia?
Hisz valójában ez a mozi alapkonfliktusa, nem az, hogy miért ébredtek fel évtizedekkel korábban. A trailer szerint az Utazók egy romantikus film, jó poénokkal, pazar látvánnyal, megspékelve akcióval és egy óriási talánnyal, felébredésük okával. Az a néző, aki azt várja a filmtől, hogy egy Gravitáció és a Mentőexpedíció egyféle elegyét láthatja majd a vásznon, csalódni fog.
Ugyanis a film első pár perce után lehet tudni, hogy egy hatalmas meteor okozza az űrhajón az üzemzavarokat, melynek következtében Chris Pratt kapszulája meghibásodik, felébresztve őt ezzel 120 éves álmából.
Hősünk, a tipikus kékgalléros mérnökember hosszú időn át próbálja visszaaltatni magát, majd miután rájön, hogy nem képes megoldani a helyzetet és segítségben sem reménykedhet, feladja, és jön a hajótörött esete a lakatlan szigeten című fejezet, amiben a klasszikus nem borotválkozom és mosakszom elemektől egészen az öngyilkosság gondolatáig minden felsorakozik.
Aztán egy véletlen folytán Jim meglátja a gyönyörű Aurorát, a sikeres írót az egyik kapszulában, akibe bemutatkozófilmje alapján szó szerint beleszeret. Egy év magány után igazi felüdülés Jim számára az új érzelem, még ha csak plátói is. A férfi vívódik érzéseivel, tudja, hogy gondolatai, melyek azt súgják neki, ébressze fel a lányt, komoly morális kérdéseket vetnek fel, végül mégis a magány győzedelmeskedik felette és felébreszti magának kiszemeltjét.
Innentől kezdve következik a szirupos fejezet, tele megmosolyogtató és könnyed poénokkal, forró ágyjelenetekkel, egy majdnem lánykéréssel, látszólag elfedve azt a súlyos bűnt, amit Jim tett Aurórával, hiszen végtére is halálra ítélte a lányt.
De hősnőnk erről mit sem tud, jobb híján beleszeret “gyilkosába” és lassan elfogadja, hogy egy űrhajón fogja leélni az életét, a számára még kedves férfi és a Arthur (Michael Sheen), a robotmixer társaságában, aki idővel a legjobb barátjuk lesz.
Lehet-e őszintén szeretni egy olyan embert, aki halálra ítélt bennünket?
Ez az a másik fontos kérdés, amit nem fejt ki elég mélyen a film. Egy év látszat boldogság után ugyanis kiderül Aurora számára, hogy szereleme ébresztette fel őt, mely után jön 10 pernyi összeomlás, zokogás, csalódottság, mely aztán átcsap dühbe, hogy az egy majdnem bosszúgyilkosságban teljesedhessen ki.
Ha nem kellene kideríteniük a hajón fellépő folyamatos technikai zavarok okát, mely láncreakcióban próbálja elsüllyeszteni az űrbéli Titanicot, akkor talán még hosszú ideig gyűlölhetné a lány Jimet, de ez végtére is egy űrbéli misszió, amit ha nem mentenek meg a maradék utassal együtt, az emberiség nagy terve is kudarcot vallhat.
Amint a filmben elhangzik “a fuldokló nem nézi, kit ránt a mélybe” mondat, Jim feloldozást kap bűne alól és ezzel pillanatok alatt el is feledkezhetünk a kegyetlenségről és önzésről, amiről a főhősünk tanúbizonyságot tett, mert a végén még a néző megutálná őt, ami persze nem célja a filmnek.
Űropera egy percben…
Persze már a film elején lehetett tudni, hogy Jim azért is műszaki zseni, hogy mégse egy szakács mentsen meg egy ultramodern csillaghajót a felrobbanástól. Éppen ezért Aurora bátorságával és kitartásával megtoldva, ők ketten gyakorlatilag öt perc alatt megmentik a hajót, mellyel az akciónak azelőtt vége lesz, hogy a néző igazán belemelegedhetett volna.
A sci-fi filmek alapkellékei egyébként megvannak a filmben, ha a kibontatlan sztoriért igen, ezért nem lehet panaszkodni. Na és persze a látvány sem semmi.
A történet amúgy már évek óta várólistás volt, vagyis holtvágányra került Hollywoodban, mert a legtöbb producer túl kockázatosnak tartotta Jon Spaiht sztoriját. Végül Neal H. Moritz producer döntött úgy, belevág…
Úgy fest számára is nagy falatnak bizonyult a film, ami egyébként nem rossz, de egyszerűen nem is jó.
