Hirmagazin
Image default
FőhírekLabdarúgás, fociSportSporthirek

Út Budapestre: kisorsolták a Bajnokok Ligája ligaszakaszának párosításait .. Az UEFA döntése ..

Monacóban 18 órai kezdettel tartották a Bajnokok Ligája ligaszakaszának sorsolását. Mint ismert, a döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik az új idény végén, de előbb számos izgalmas összecsapás vár ránk…

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a jövő évi, budapesti döntőtől kezdve 21 helyett 18 órakor kezdődik a Bajnokok Ligája fináléja.

Az UEFA csütörtökön közölte, hogy a módosítás révén a családok és gyermekek számára egyszerűbb a helyszínen vagy a tévék előtt követni a mérkőzést, a közönség könnyebben hazajut a stadionból a tömegközlekedési eszközökkel, emellett a szurkolók korábban elkezdhetnek ünnepelni a lefújás után. 

A 21 órás rajt miatt eddig sok problémát okozott az, hogy az esetleges hosszabbítás és 11-es párbaj után éjfél előtt ért csak véget a meccs. A BL-döntőket 2010 óta szombatonként rendezik, jövőre május 30-án a Puskás Stadionban csap össze a kontinens két legjobb csapata – írja a Nemzeti Sport.

TÖBB MINT HATVAN ÉVE nem volt példa arra, hogy a BEK-ben/Bajnokok Ligájában egy olyan külföldi csapat legyen az egyik legnagyobb esélyes, amelyben több magyar futballista is szerepel. Az 1960–1961-es kiírásban a Kubala Lászlóval, Czibor Zoltánnal és Kocsis Sándorral felálló Barcelona egészen a döntőig menetelt, ott azonban 3:2-re kikapott a Guttmann Béla által vezetett Benficától. Most pedig a Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó (Pécsi Ármin is a csapat tagja, de aligha lesz BL-kerettag) tudó Liverpool az egyik legnagyobb esélyes, és még pikánsabbá teszi az egészet, hogy jövőre, május 30-én a Puskás Aréna ad otthont a döntőnek. Annál pedig aligha lenne szebb, ha Budapesten ünnepelhetne BL-aranyat két magyar válogatott labdarúgó…

De ennyire persze ne szaladjunk előre. Míg az 1960–1961-es kiírásban 26 csapat indult (köztük az Újpest), addig most 36, és a lebonyolítás is teljesen megváltozott. Tavaly vezették be a csoportkört felváltó alapszakaszt, amelynek a lényege, hogy mindenki minden kalapból kap négy ellenfelet, így összesen nyolc csapat ellen nyolc mérkőzést játszik. Az első nyolc automatikusan bejut a legjobb tizenhat közé, míg a 9-24. helyezettek rájátszás-kört vívnak. Ne feledjük, az előző idényben a Liverpool hét győzelemmel és egy vereséggel megnyerte az alapszakaszt, mégis a 15., rájátszásra kényszerülő Paris Saint-Germain nyerte a tornát. Az új lebonyolítás azonban kétségtelenül több izgalmat, és jobb mérkőzéseket hozott, és ebből remélhetőleg idén sem lesz hiány. Az biztos, hogy a Liverpoolnak illik bejutnia az egyenes kieséses szakaszba, ettől függetlenül nehéz találkozók várnak Arne Slot együttesére.

A Liverpool a csütörtöki, Monacóban rendezett sorsoláson megkapta ellenfélnek a BL királyának számító, tizenötszörös győztes Real Madridot, a szintén spanyol, kőkemény Atlético Madridot, a selejtezők során a Ferencvárost búcsúztató Qarabagot, a legutóbb döntőig menetelő Internazionalét, a török bajnok Galatasarayt, valamint a Frankfurtot, a PSV-t, és a Marseille-t. A két spanyol együttest hazai pályán fogadhatja, ami könnyebbséget jelenthet, de az Inter elleni idegenbeli összecsapás, és a Galatasaray elleni, isztambuli találkozó sem ígérkezik leányálomnak. Utóbbi párosítás kapcsán ki kell emelni, hogy a válogatott kulcsemberének számító Sallai Roland a török együttes erősíti, vagyis magyar szempontból mindenképpen ez lesz az alapszakasz legérdekesebb mérkőzése. A pontos időpont csak szombaton derül ki, de arra is van esély, hogy a továbbjutás szempontjából is kulcsfontosságú lesz a találkozó. A Galatasarayra egyébként végképp nem vár könnyű ősz a BL-ben. Az isztambuliak a Liverpool mellett szintén játszanak az Atlético Madriddal és a Frankfurttal, de a Manchester City, az Ajax, a Bodö/Glimt, és a belga Royale Union Saint-Gilloise-al összecsapnak az alapszakaszban. Sallai Roland egyébként legutóbb nyolc éve, 2017 őszén, még az APOEL játékosaként szerepelt a BL-ben, de egyelőre győzelme, gólja és gólpassza sincs. Most remélhetőleg mindegyiknek örülhet majd, akárcsak az első BL-alapszakaszára készülő Kerkez Milos. És persze a Liverpool–Real Madrid mérkőzés kapcsán meg kell említeni Trent-Alexander Arnoldot is, aki immár ellenfélként térhet vissza az Anfieldbe. 

Ami a címvédő PSG-t illeti, a párizsiak nehezebb sorsolást talán nem is kaphattak volna. Bár az egyenes kieséses szakasz elérése nekik sem jelenthet problémát, de abban nem vagyunk biztosak, hogy ezúttal odaérnek az első nyolcba. A Bayern München és a Barcelona mellett megkapták az Atalantát, a Leverkusent, a Tottenhamet, a Sportingot, Newcastle-t és az Athletic Bilbaót. És ezek közül talán még a második kalapos Atalanta és a Leverkusen ígérkezik a legkönnyebb ellenfélnek. De a klubvilágbajnok Chelsea-re se vár könnyű alapszakasz, a londoniak a Barcelona és a Benfica mellett játszanak az Ajax, a Bayern, a Napoli, az Atalanta, a Quarabag, és a Pafosz ellen. Érdekesség egyébként, hogy a sorozat történetében először hat (!) angol csapat szerepel a főtáblán, vagyis a mezőny egyhatodát a Premier League-ből érkező együttesek alkotják. És bár a pontos menetrendre még várni kell, az már a párosításokat böngészve is látszik, hogy ezúttal is minden játéknapra jut majd egy-egy rangadó. 

A 2025–2026-OS BAJNOKOK LIGÁJA MENETRENDJESORSOLÁSMÉRKŐZÉSEK
LIGASZAKASZ (36 csapat)  
1–8. fordulóaugusztus 28.szept. 16.–jan. 28.
KIESÉSES SZAKASZ  
Playoffjanuár 30.február 17–18., 24–25.
Nyolcaddöntőfebruár 27.március 11–11., 17–18.
Negyeddöntőfebruár 27.április 7–8., 14–15.
Elődöntőfebruár 27.április 28–29., május 5–6.
Döntő május 30., Budapest, Puskás Aréna

17:56

Köszöntjük Önöket!

Hamarosan kezdődik a Bajnokok Ligája ligaszakaszának sorsolása Monacóban. Tartsanak velünk! 

17:58

A kalapok
Kép

18:01

Négy újonc

Először jutott a csoportkörbe/ligaszakaszba a norvég Bodö/Glimt, a ciprusi Pafosz, a belga Royale Union Saint-Gilloise és a kazah Kajrat Almati.

18:04

A sorsolás menete

A mai sorsoláson minden csapat nyolc ellenfelet kap majd, minden kalapból kettőt, kettőt.

18:06

Színpadon az elnök

Aleksander Ceferin, az UEFA szlovén elnöke kap szerepet rögtön a sorsolás elején. Az est elején a Chelseat köszöntik, az angol csapat az első, aki mind a hat UEFA által szervezett sorozatban az élen tudott végezni. 

UEFA Champions League 2025/26 League Phase Draw
Fotó: Getty Images

18:08

Több magyar játékosért is izgulhatunk

Az angol Liverpool keretének Milos Kerkez, Szoboszlai Dominik és Pécsi Ármin is a tagja. A „vörösök” az első kalapból várjak a sorsolást. Sallai Roland Galatasaray-ja a negyedik kalapba kapott besorolást, a Fenyő Noah-t foglalkoztató Frankfurt a második kalapban található.

18:15

Az MLSZ elnöke is a helyszínen

Csányi Sándor is ott van a monacói sorsoláson.

18:17

Gazdára talált az Elnöki-díj

A díjat idén a svéd Zlatan Ibrahimovic kapta, aki jelenetős szerepet kapott a sorozat megújításának promótálásában is.

UEFA Champions League 2025/26 League Phase Draw
Fotó: Getty Images

18:27

A Leverkusen reméli, hogy nem jut a Manchester United sorsára…

Twitter-post

18:30

Az első kalappal kezdik a sorsolást

Ellenfeleket kap a PSG, a Real Madrid, a Manchester City, a Bayern München, a Liverpool, az Inter, a Chelsea, a Dortmund és a Barcelona.

18:31

A Bayern az első

Az ellenfelei pedig: a Chelsea, a PSG, a Brugge, az Arsenal, a Sporting, a PSV, az Union és a Pafosz.

18:32

A Chelsea következik

Az angolok ellenfelei: a Barcelona, a Bayern München, a Benfica, az Atalanta, az Ajax, a Napoli, a Pafosz és a Qarabag. Nem egy könnyű névsor…

18:33

Lássuk a Real Madrid ellenfeleit

Ők a Manchester City, a Liverpool, a Juventus, a Benfica, a Marseille, az Olympiakosz, a Monaco és a Kajrat.

18:34

A következő kihúzott az Inter

Az olaszok ellenfelei lesznek: a Liverpool, a Dortmund, az Arsenal, az Atlético, a Slavia Praha, az Ajax, a Kajrat és az Union.

18:35

Ellenfeleket kap a Dortmund

A német pályára lépnek az Inter, a Manchester City, a Villareal, a Juventus, a Bodö/Glimt, a Tottenham, a Bilbao és a Köbenhavn ellen.

18:36

Szoboszlaiék jönnek

A Liverpool ellenfelei: a Real Madrid, az Inter, az Atlético, a Frankfurt, a PSV, a Marseille, a Qarabag és a Galatasaray.

18:37

A Barcelona ellenfelei

A Chelsea, a PSG, a Frankfurt, a Brugge, az Olympiakosz, a Slavia Praha, a Köbenhavn és a Newcastle.

18:38

Kihúzták a címvédő PSG nevét is

A franciák pályára lépnek a Bayern München, a Barcelona, az Atalanta, a Leverkusen, a Tottenham, a Sporting, a Newcastle és a Bilbao ellen. Talán ez a legnehezebb eddig…

18:39

Végül a Manchester City következik az első kalapból

Az angolok ellenfelei a Dortmund, a Real Madrid, a Leverkusen, a Villareal, a Napoli, a Bodö/Glimt, a Galatasaray és a Monaco.

18:43

Folytatás a második kalappal

Az első kihúzott a Leverkusen. Ellenfelei pedig a PSG, a Manchester City, a Villareal, a Benfica, a PSV, az Olympiakosz, a Newcastle és a Köbenhavn.

18:45

Ellenfeleket kap az Arsenal

Nem sokan szeretnének találkozni az angolokkal, de a Bayern Münchennek, az Internek, az Atléticónak, a Brugge-nek, az Olympiakosznak, a Slavia Prahának, a Kajratnak és a Bilbaónak meg kell mérkőzni velük.

18:45

Az olasz Atalanta ellenfelei

A Chelsea, a PSG, a Brugge, a Frankfurt, a Slavia, a Marseille, a Bilbao és az Union.

18:46

Porondon a Benfica

A portugálok ellenfelei a Real Madrid, a Chelsea, a Leverkusen, a Juventus, a Napoli, az Ajax, a Qarabag és a Newcastle. Ez sem egyszerű…

18:47

Belgák a második kalapban

A Brugge ellenfelei a Barcelona, a Bayern München, az Arsenal, az Atalanta, a Marseille, a Sporting, a Monaco és a Kajrat lesznek.

18:48

Kiket kap a Frankfurt?

Az ellenfelek a Liverpool, a Barcelona, az Atalanta, az Atlético, a Tottenham, a Napoli, a Galatasaray és a Qarabag.

18:48

A Juventus ellenfelei jönnek

Ők a Dortmund, a Real Madrid, a Benfica, a Villareal, a Sporting, a Bodö/Glimt, a Pafosz és a Monaco.

18:49

Következik a háromszoros döntős Atlético Madrid

A spanyolok megmérkőznek az Interrel, a Liverpoollal, a Frankfurttal, az Arsenallal, a Bodövel, a PSV-vel, az Unionnal és a Galatasaray-jal. 

18:50

Még egy spanyol csapat

A Villareal ellenfelei a Manchester City, a Dortmund, a Juventus, a Leverkusen, az Ajax, a Tottenham, a Köbenhavn és a Pafosz.

18:51

Jön a harmadik kalap, még kettő hátra!

A legtöbb párosítás már ismert, de még nem mind… 

18:54

Jön a Marseille, tele elitligás ellenféllel

Liverpool, Real Madrid, Atalanta, FC Bruges, Newcastle, Ajax, Sporting CP, Union SG – ez a nyolc csapat vár a franciákra, könnyű dolguk nem lesz… 

18:55

A Tottenham ellenfelei

Borussia Dortmund, PSG, Villarreal, Frankfurt, Slavia Praha, Bodö/Glimt, Köbenhavn, Monaco  

18:56

Jöhet a Bodö/Glimt

Manchester City, Dortmund, Juventus, Atlético Madrid, Tottenham, Slavia Praha, Monaco, Galatasaray – íme a kihívás… 

18:59

A többi harmadik kalapos is ellenfeleket kapott

Sporting CP: PSG, Bayern München, FC Bruges, Juventus, Marseille, Napoli, Kajrat Almati, Athletic Club

Olympiakos: Real Madrid, Barcelona, Leverkusen, Arsenal, PSV, Ajax, Pafosz, Kajrat Almati

Ajax: Inter, Chelsea, Benfica, Villarreal, Olympiakosz, Marseille, Galatasaray, Quarabag

Slavia Praha: Barcelona, Inter, Arsenal, Atalanta, Bodö/Glimt, Tottenham, Athletic Bilbao, Pafosz 

19:01

A PSV és a Napoli is ellenfeleket kapott

PSV: Bayern München, Liverpool, Atlético Madrid, Leverkusen, Napoli, Olympiakosz, Union SG, Newcastle

Napoli: Chelsea, Manchester City, Frankfurt, Benfica, Sporting CP, PSV, Quarabag, Köbenhavn 

19:11

Ezzel zárult a sorsolás, íme, a negyedik kalapos csapatok sorsolása

Athletic Bilbao: PSG, Dortmund, Arsenal, Atalanta, Sporting CP, Slavia Praha, Quarabag, Newcastle

Qarabag: Chelsea, Liverpool, Frankfurt, Benfica, Ajax, Napoli , FC Köbenhavn, Athletic Bilbao 

Monaco: Manchester City, Real Madrid, Juventus, FC Bruges, Tottenham, Bodö/Glimt, Galatasaray, Pafosz

Galatasaray: Liverpool, Manchester City, Atlético Madrid, Frankfurt, Bodö/Glimt, 

Newcastle: Barcelona, PSG, Benfica, Leverkusen, PSV, Marseille, Atheltic Bilbao, Union SG 

Union SG: Inter, Bayern München, Atalanta, Atlético Madrid, Marseille, PSV, Newcastle, Galatasaray 

Pafosz: Bayern München, Chelsea, Villarreal, Juventus, Slavia Praha, Olympiakosz, Monaco, Kajrat Almati 

FC Köbenhavn: Borussia Dortmund, Barcelona, Leverkusen, Villarreal, Napoli, Tottenham, Kajrat Almati, Quarabag 

Kajrat Almati: Real Madrid, Inter, FC Bruges, Arsenal, Olympiakosz, Sporting, Pafos, FC Köbenhavn 

19:12

Ezzel lezárult a sorsolás, döntő jövőre, Budapesten!

Twitter-post

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek