7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekUszodai szexbotrány robbant ki, ezúttal Debrecenben

Uszodai szexbotrány robbant ki, ezúttal Debrecenben

Két fiatalkorú úszó szexuális aktusát vette fel telefonnal társuk, majd a videót az internetre is kitette – tudta meg a Népszava.

Az eset a debreceni országos úszóbajnokságon történt. A lap úgy tudja, hogy az úszószövetség nem tett semmit az üggyel kapcsolatban.

Hornyák Viktor, a debreceni Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely vezetőedzője a Népszavának azt mondta:

„Gyalázat, hogy ez megtörténhetett. A felvételt készítő fiúval szemben klubja fegyelmi eljárást indított, és el is küldte a versenyzőt, a magyar szövetség elnöke, Bienerth Gusztáv pedig azt állítja, hogy nem tud semmit. Neki és az elnökségnek is le kell mondani, ha ilyen a hozzáállása.

„Az nem létezik, hogy egy vezető klub fegyelmi vizsgálatot folytat le, felbontja a sportolója szerződését és a szövetség vezetése nem tud erről.

Ha nem tud egy ilyen ügyről, akkor alkalmatlan egy ilyen szervezet irányítására. Amennyiben tud róla, de nem lép, akkor is azonnal távoznia kell mindenkinek, akinek kötelessége lett volna fellépni, de inkább hallgatott.

Érdemes megnézni, mi történt az MTK úszóedzőjének, Tóth Ramónnak az ügyében (a tréner állítólag aktképeket küldött magáról fiatal versenyzőknek, Bienerth Gusztáv azt ígérte, a szövetség kivizsgálja a történteket – a szerk.). Semmi, lapít és hallgat a szövetség.”

A Népszava kereste Benerth Gusztávot, de ő jelenleg Marseille-ben tartózkodik. Sajtósát sem tudták elérni.

Az ügy három érintettje is fegyelmit kapott. A Tények információi szerint a szexelő tinipár lánytagja nem tudta, hogy videózni fogják őket.

Két fiatalkorú úszó (16 és 17 évesek) szexuális aktusát vette fel telefonnal egy társuk a debreceni országos bajnokságon, majd a videót az internetre is kitette.

A TV2 Tények vasárnap esti adásában elhangzott: a felvételt több sportoló is látta, és nem tettek semmit, csak nevettek rajta. Ráadásul a videón szereplő pár lánytagja nem tudta, hogy mi készül.

A felvételt az öltözőkabin alján lévő résen keresztül készítették.

Az érintett fiú édesapja fél, mert szerinte sportpolitikai ügyet akarnak csinálni a tinik botlásából. Ezért előbb ügyvédekkel és az egyesületekkel akar egyeztetni, mielőtt bármit nyilatkozna.

 

Kiderült, hogy a lány a Jövő SC úszója, ám a szövetség elnöke Verrasztó Zoltán nem nyilatkozik, majd később adnak ki közleményt.

A felvételt készítő fiatal fegyelmit kapott és már nem tagja az egyesületének.

A Hód Úszó SE elnöke szerint azonban a videó miatt hagyta el a klubot a fiú.

Hornyák Viktor debreceni úszóedző szerint az eset szörnyen demoralizáló hatású a helyi úszósport fiatal reménységeinek számára. Az Úszószövetség elnöke azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem