Budapest — Fájdalmas titkok, sajgó sebek – az évtizedekig az élsporttal járó, kegyetlen medencei világról beszélt bő egy hete Cseh László. A kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó máig nem tudta megbocsátani volt mestere, Turi György edzésmódszereit. Szavai döbbenetet keltettek még azok között is, akik átéltek hasonlót…
Kiss Noémi író fiatal sportolóként a Spartacusban szintén elszenvedte a kegyetlenkedéseket. Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina edzőtársaként próbálta átvészelni a hétköznapokat, végül abbahagyta az úszást. A múlt emlékeitól máig nem tudott teljesen megszabadulni, az akkori történések több művében is visszaköszönnek.
Meglepte, amiről Cseh beszélt?
Kiss Noémi: Igen, hiszen azt gondoltam volna, ezek a módszerek a nyolcvanas-kilencvenes évek végén eltűntek. Ráadásul Csehnek korábban, az úszószövetség elnökségi tagjaként lett volna módja ezt a témát felvetni.
Hogy mik zajlottak az uszodában, arról botránykönyv is készült.
Kiss: Amikor megjelent az úszó Szepesi Nikolett könyve, sokan nem hitték el, hogy mindaz meg is történt. Ő írt először az uszodai atrocitásokról… A Spartacusban a Kicsi bácsiként elhíresült masszőr szexuálisan molesztálta a lányokat, lihegett körülöttünk. Nagyon vártam, hogy a fizikai erőszakról beszéljenek az úszók, hiszen mindez köztudott a sportágon belül, de sajnos a legtöbben hallgatnak, még mindig nem mernek megszólalni. Pedig a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás is nyilatkozott olykor róla, hogy Széchy Tamás, az edzője verte… De a szövetségi kapitány Sós Csaba sem beszélt, pedig dolgozott együtt Turival, és ismerte a módszereit.
Ön hogyan találkozott ezzel a „módszerrel”?
Kiss: Tehetségként kerültem a Spartacusba, Kiss László volt a vezetőedző, Turi a segítője. Kiss sosem alkalmazott testi fenyítést, de elképesztő kemény edzésadagot írt elő. Ha valaki nem teljesített megfelelően, akkor jött Turi, a piszkos munkát ő végezte el. Az is előfordult, hogy berángatott egy fiút a vécébe, majd ott agyba-főbe verte.
Hallott arról, hogy más úszóklubnál is történt hasonló?
Kiss: Nem, de ha elvégeztük az előírt munkát, szinte semmire nem maradt erőnk, még a beszélgetésre sem… Egerszegi Krisztina edzőtársa voltam, együtt féltünk, sírtunk, rettegtünk a tréningeken, próbáltuk kezelni a magunk módján a helyzetet. Még az is enyhített a fájdalmunkon, hogy az edzőkre gúnynevet akasztottunk. Ha így hívtuk őket egymás között, az már vigaszt jelentett.
A szülők nem tudtak önöknek segíteni?
Kiss: Akkoriban a szülő legfeljebb a bejáratig vihette a gyerekét, aki aztán egy zárt világba került. Most már sokkal jobb a helyzet, hiszen a hozzátartozók beszélhetnek az edzőkkel, nézhetik a tréningeket. És a szövetségtől is látni, hogy változást akar, elindult egy folyamat, Wladár Sándor elnök és Sós Csaba kezdeményezése után például már lehet jelenteni a gyerekek elleni jogsértéseket.
Önnek és a társainak sikerült túltenniük magukat a történteken?
Kiss: Nem. Mi, egykori úszótársak létrehoztunk egy Facebook-csoportot, ahol húsz-harminc év után is beszélünk arról, ami annak idején történt. Ha a fiamat viszem edzésre, gyakran az eszembe jut, min mentem át, és neki már nem kell… De a mai napig előfordul, hogy az akkor történtekkel álmodom.
Akadt bárki is, aki a bántalmazók közül utólag elnézést kért öntől vagy önöktől?
Kiss: Igen, volt ilyen edző. Az is megtörtént, hogy egy korábbi interjúmat, amelyben beszéltem a bántalmazásokról, Turi György is lájkolta. Azt gondolom, Cseh nyilatkozata elismerésre méltó, nehéz erről beszélni, de ő megtette. Nagyon várom, hogy Egerszegi Krisztina is meséljen arról, miken és hogyan jutottunk túl… És itt nem is az a cél, hogy utólag Turit keresztre feszítsék, hanem az, hogy végre nézzünk szembe a múltbeli történésekkel, sérelmekkel.
Természetesen az ügy kapcsán kerestük Turi Györgyöt, hogy az ő véleményét is ismertethessük, de egyelőre nem reagált megkeresésünkre. Csütörtökön, Cseh László nyilatkozata kapcsán a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy az úszó állításával ellentétben nem volt terror náluk az edzéseken, és sohasem ütötte meg a sportolót.
Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu
Fotó: Scheibner Adél
