Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Undorító: zuhanyzóban kukkolta és videózta a lányokat egy férfi az egyik balatoni ifjúsági táborban

Telefonjával videózta a zuhanyzó lányokat egy férfi a Zamárdiban található gyerektáborban.

A Balaton Soundon dolgozó lány a közeli ifjúsági táborban kapott szállást a fesztivál idejére. Ő lett figyelmes arra szombat éjjel, hogy valaki leskelődik utána. A történtekről így számolt be az Indexnek: Hajmosás közben felnéztem, ekkor pillantottam meg először azt a középkorú, sötét alakot, aki a szomszédos mellékhelyiségből áthajolva, telefonját felettem tartva nézi, ahogy fürdök, illetve felvételt készít rólam. Nem tudni, mióta állt felettem és a mellettem zuhanyzó kislány felett, de öt perce már biztosan fürödtünk”

A lány azonnal figyelmeztette munkatársait, később pedig más is jelezte, hogy szintén látta a gyanús alakot. A férfi ismét megpróbálta levideózni a lányokat, majd miután észrevették, vérlázító nyugalommal sétált el a helyszínről. A lányok másnap feljelentést tettek a férfi ellen, akit végül civil ruhás nyomozók fogtak el. A hatóságiak megvárták, amíg a férfi újra megjelenik, ekkor két táborozó diák jelezte, hogy a mellékhelyiségben látta őt. A nyomozók ezt követően csaptak le rá, mint később kiderült, a férfi a Balaton Sound-on dolgozott villanyszerelőként. Több szúró eszközt is találtak nála.

index, blikk

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás