18.8 C
Budapest
2022. május. 17. kedd

Ukrajnában ítélhetik el a cigit csempésző volt szocialistát

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Legény Zsoltot, az MSZP egykori etikai bizottságának vezetőjét cigarettacsempészetért kapták el tavaly Kárpátalján.

 

Az MSZP volt parlamenti képviselőjét tavaly decemberben kapták el az ukrán határon nagy mennyiségű cigarettával autója csomagtartójában. Most az ügyben fény derült arra is, hogy Ukrajna nem ajánlotta fel Ukrajna hazánknak a Legény Zsolt elleni büntetőeljárás lefolytatását

írja a Magyar Nemzet.

Emlékezetes: az ukrán hatóságok a lebukás napján lefoglalták a Legény Zsolt cigarettacsempészethez használt autóját, majd elkobozták azt.

Ennél súlyosabb következmény, hogy Magyarországon itthon visszavonták a diplomata útlevelét. A lap hangsúlyozza: a külügyi tárca tájékoztatása szerint Legény Zsolt a diplomata útlevelet pártja kifejezett kérésére kapta meg, a kérés indoklása szerint a kárpátaljai kapcsolattartás céljából.

Legény Zsolt az eset után lemondott a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szövetségének alelnöki és a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának elnöki posztjáról is, valamint kilépett az MSZP-ből.

mandiner

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Az a helyzet, hogy megöregedtél, kisanyám

Azt hitted, hogy nem fog megtörténni, ugye? Azt hitted, hogy megúszod, mert veled és a testeddel ilyesmi nem...

Az ukrán fegyveres erők vezérkarának közleménye szerint az Azovsztal acélgyárban állomásozó egységek vezetői parancsot kaptak embereik életének megmentésére.

Elhagyták az ukránok az Azovsztal acélgyárat.. Hétfőn több száz embert evakuáltak az acélműből: ez volt utolsó menedékhely a városban,...

Hatalmas nemzeti lobogó ékesíti a megújuló Citadellát

Nem egészen három hónap alatt valósította meg a ZÁÉV a grandiózus lobogót és annak tartozékait. A ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Market...

Elfogytak az ukrán üzemanyag-tartalékok, óriási sorok állnak a kutaknál

Elfogyott az üzemanyag az ukrán benzinkutakon. A helyzet Kijevben a legszembetűnőbb, ahol a kereslet jóval meghaladja az elérhető mennyiséget,...