0.4 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Ukrajna összeveszett az egyik uniós országgal, nem látni, mi lesz a vége

Dátum:

Megosztás:

Románia nemzetközi egyezményekre és környezetvédelmi szempontokra hivatkozva ellenzi, hogy Ukrajna hajóutat építsen a Duna-deltában egy új fekete-tengeri kijárat megnyitása érdekében

– közölte csütörtökön a Hotnews.ro hírportál, a román külügyminisztérium (MAE) állásfoglalását ismertetve.

A két szomszédos ország közötti csaknem két évtizedes jogvita azt követően került ismét napirendre, hogy Sorin Grindeanu román szállításügyi miniszter szerdán közölte: tudomása szerint az ukrán fél kotrással mélyíti a Duna-delta Ukrajnához tartozó részén lévő úgynevezett Bisztroje-csatornát, és ugyanilyen munkálatokkal készül a nagyobb hajók számára is megközelíthetővé tenni a Duna-delta északi – a Románia és Ukrajna közti országhatár nyomvonalát képező – Chilia-ágát.

A román média érdeklődésére reagálva a MAE felidézte: Románia több ízben jelezte, hogy nem ért egyet azzal a 2014 óta napirenden tartott ukrán javaslattal, amely a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) részévé nyilvánítaná a Chilia-ágat és a Bisztroje-csatornát.

A legfrissebb hírek itt!

Az ukrán hajóútépítési projektnek be kell tartania a nemzetközi jogot és elsősorban a környezetvédelmi szabályozásokat – hangoztatta a MAE, hozzátéve, hogy a román álláspontról brüsszeli felkérésre az Európai Bizottságot is tájékoztatja.
Tánczos Barna, a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztere még határozottabban fogalmazva leszögezte: az általa vezetett tárca figyelemmel követi a Bisztroje-csatornán zajló munkálatokat, a nemzetközi egyezmények alapján fog eljárni, és meg fog akadályozni minden olyan beavatkozást, amely veszélybe sodorhatja a Duna-delta élővilágát és biodiverzitását.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök- FORRÁS: UKRÁN ELNÖKI IRODA

Az Agerpres hírügynökség által közzétett csütörtöki nyilatkozatában az RMDSZ-es politikus felidézte: a bukaresti szaktárca két környezetvédelmi eljárást is folytat az ukrán fél ellen a Duna-deltában zajló beruházások ügyében, amelyeket a romániai és ukrajnai törvényekre, illetve a nemzetközi egyezményekre – elsősorban a határokon átnyúló környezeti hatásokkal járó projektek engedélyeztetésére vonatkozó Espoó-i Egyezményre – alapoz.
„Sem az ukrán, sem a román jog nem teszi lehetővé olyan munkálatok végzését, amelyek veszélyeztetik a Duna-delta élővilágát és biodiverzitását” – szögezte le Tánczos Barna.

Ukrajna 2004-ben kezdett csatornázási munkálatokat a Chilia-ág torkolatvidékén lévő néhány kilométeres Bisztroje-ágon. Az így kialakítandó új vízi úton a hajók Románia érintése nélkül is eljuthatnának a Duna-parti ukrán kikötőkbe – köztük Izmajilba -, és nem kellene csatornahasználati díjat fizetniük Romániának.

A legfrissebb hírek itt!

Románia eddig arra hivatkozva védte meg a Duna fekete-tengeri kijárata fölötti monopóliumát, hogy a tervezett csatorna – egy új tengeri torkolat – megépítése lecsapolná a Duna-delta mocsarainak jelentős részét, és így visszafordíthatatlan károkat okozna az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított delta élővilágának.

A bukaresti média szerint eddig csak Kijev gazdasági érdekei veszélyeztették a Duna-deltát, most azonban attól tart, hogy a háborús logika felülírhatja a környezetvédelmi aggályokat, hiszen Ukrajna számára már stratégiai kérdéssé vált, hogy újabb kijáratot nyisson a Fekete-tengerre, miután tengeri kikötői orosz blokád alá kerültek.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...