18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeHírekHáborúUkrajna már az amerikai rakétarendszereket használja

Ukrajna már az amerikai rakétarendszereket használja

„Az ukrán haderők tüzérei szakszerűen eltaláltak néhány célpontot, ukrán területen lévő ellenségünk katonai célpontjait”

– írta a Telegram alkalmazásban Valerij Zaluzsnyij tábornok.

Az orosz erők megpróbálják déli irányból körülzárni a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében Liszicsanszkot – közölte szombaton a megye közigazgatási vezetője, Szerhij Hajdaj.

Liszicsanszk Szeverodoneckkel szomszédos, a Donyec folyó déli partján fekszik. Északi szomszédjából több hete tartó heves harcok után az ukrán erők kénytelenek voltak megkezdeni a visszavonulást. Az orosz támadások következtében Szeverodoneck nagy része romba dőlt, a százezres lakosság tízezer főre csökkent. Több ukrán katona az Azot vegyiüzembe ásta be magát, mintegy 500 polgári személlyel együtt.

Ramzan Kadirov csecsen elnök szombaton a Telegram-csatornáján azt írta, hogy teljes egészében „felszabadították” a szeverodonecki repülőteret és az ipari övezetet, és kiszabadítottak az Azot vegyiüzemből nyolcszáz békés lakost. Csecsen fegyveresek is harcolnak Ukrajnában az orosz erők oldalán.

Mintegy ezer kilométerrel nyugatabbra, a Lviv megyei Javorivban négy orosz rakéta eltalált egy „katonai létesítményt” – közölte a megyei kormányzó. Makszim Kozickij további részleteket nem közölt a célpontról, de Javorivban katonai támaszpont található, ahol kiképzés folyik, többek között az ukrán oldalon harcoló külföldi önkénteseké. A bázist márciusban rakétatalálat érte, akkor harmincöt ember meghalt.

Szombat reggel mintegy harminc rakéta csapódott be a közép-ukrajnai Zsitomir megyében, egy ukrán katona meghalt – közölte Vitalij Bucsenko kormányzó.

Északon mintegy húsz rakétát lőttek ki fehérorosz területről Csernyihiv megyére – közölte az ukrán hadsereg.

Az orosz védelmi minisztérium szombati közleménye szerint a kelet-ukrajnai harcokban „akár nyolcvan” lengyel zsoldost, húsz páncélost és nyolc Grad típusú rakéta-sorozatvetőt semmisítettek meg az orosz erők a Donyeck megyei Kosztyantinyivkában lévő Megatex horganygyár ellen végrehajtott nagy pontosságú csapásokban. A bejelentést az AFP francia hírügynökség szerint nem lehetett független forrásból megerősíteni.

A közlemény szerint egyetlen nap alatt „több mint háromszáz ukrán katonát és külföldi zsoldost öltek meg és harmincöt nehézfegyvert semmisítettek meg a dél-ukrajnai Mikolajivban”.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője szombati sajtótájékoztatóján közölte, hogy a légierő, a rakétaegységek és a tüzérség egy nap alatt több mint hétszáznyolcvan ukrán „nacionalistát” ártalmatlanított.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Bild am Sonntag német lapban szombaton megjelent interjúban kijelentette, hogy Németországnak és más nyugati országoknak gyorsítaniuk kell a nehézfegyverek szállítását Ukrajnának, amelynek sürgős szüksége van rakéta-sorozatvetőkre és 155 milliméter kaliberű tüzérségi eszközökre.

Ukrajna Moldova mellett áll a megújult orosz fenyegetésekkel szemben – szögezte le szombaton Kuleba a Twitteren, miután Moszkva figyelmeztetett, hogy negatív következményei lesznek a két ország európai uniós tagjelöltségének.

„A baráti Moldova népével és kormányával vagyunk Moszkva megújuló fenyegetéseivel szemben. Moszkva évtizedek óta csak más országok elleni fenyegetéseket hangoztat az agresszión, kényszerítésen és tiszteletlenségen alapuló téves politikája alapján” írta az ukrán külügyminiszter.

Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton kijelentette: attól tart, hogy a háború európai gazdasági következményei miatt Ukrajnára olyan, Oroszországgal kötendő békeszerződést akarnak rákényszeríteni, amely nem áll az érdekében.

„Túl sok ország hangoztatja, hogy felesleges egy európai háború és így növekszik majd a nyomás, hogy az ukránokat egy rossz békére sarkallják, esetleg kényszerítsék” – mondta a brit kormányfő újságírók előtt a ruandai fővárosban, Kigaliban, ahol a brit Nemzetközösség csúcstalálkozóján vesz részt.

Johnson szerint ha Vlagyimir Putyin orosz elnök egy ilyen utat kényszeríthetne Ukrajnára, annak a következményei veszélyesek lennének a nemzetközi biztonságra és „hosszú távú gazdasági katasztrófát” jelentenének.

ujszo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek