Home Külföld Kiemelt külföldi hírek Ukrajna ellen, Oroszország javára döntött a Nemzetközi Bíróság

Ukrajna ellen, Oroszország javára döntött a Nemzetközi Bíróság

1621415117 qdxkvweyp md
Nyitókép: Nathaphat/Getty Images

A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) szerdai ítéletében felmentette Oroszországot a terrorizmus finanszírozásának vádja alól, ugyanakkor kimondta, hogy Oroszország megsértette az ENSZ terrorizmus elleni egyezményét.

Az ügyben a kerestet Ukrajna nyújtotta be 2017-ben, az állítva hogy Oroszország megsértette a terrorizmus elleni egyezményt azzal, hogy katonailag és pénzzel is támogatta a kelet-ukrajnai szeparatistákat, akik lelőttek 2014-ben egy maláj utasszállító repülőgépet.

A malajziai légitársaság MH17-es, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépe 2014. július 17-én zuhant le Kelet-Ukrajnában, a fedélzetén tartózkodók többsége – 196 utas – holland állampolgár volt. Az esetet vizsgáló nemzetközi nyomozócsoport arra következtetésre jutott, hogy

a gépet az orosz fegyveres erők Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi rakétadandárjához tartozó, Buk típusú légvédelmi rakétarendszerről lőtték le szakadár területről.

Egy holland bíróság később három személyt – Igor Girkint, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi ezredesét, aki 2014 nyarán az ukrajnai szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) „védelmi minisztereke” volt, a szintén orosz Szergej Dubinszkijt, a DNR katonai hírszerző ügynökségének volt vezetőjét és az ukrán Leonyid Harcsenkót, a szakadár felderítőosztag vezetőjét – ítélt távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre. Oroszország tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez.

TÖBB LÁTOGATÓT SZERETNE A GOOGLE KERESŐBŐL?
A Kulcsszo.hu csapata gyors segítséget tud adni, hogy a helyezései a keresőben pozitívan változzanak és több megrendelője legyen.

Az ENSZ elsődleges bírói testülete szerdai határozatában úgy ítélte meg, Ukrajna nem bizonyította kellőképpen, hogy Moszkva tudott arról, hogy a pénzét terroristacélokra használják fel, annak ellenére sem, hogy a repülőgép lelövésére orosz fegyvert használtak.

A bíróság ugyanakkor kimondta, hogy

Oroszország megsértette az ENSZ terrorizmus elleni egyezményét azáltal, hogy nem vizsgálta ki a terroristatevékenységek finanszírozására vonatkozó állításokat.

Az IJC felszólította Oroszországot, hogy tegyen eleget az egyezmény előírásainak, azonban Moszkvának ebben az ügyben nem kell kártérítést fizetnie.

Ukrajna ugyancsak 2017-ben azzal a keresettel fordult a hágai testülethez, hogy vessen véget az elcsatolt Krím félszigeten élő tatárokkal szembeni hátrányos megkülönböztetésnek. Kijev szerint Oroszország a krími tatárokkal szembeni bánásmóddal a faji megkülönböztetést tiltó ENSZ-konvenciót sértette meg.

Az ICJ ebben az esetben arra a következtetésre jutott, Oroszország annyiban sértette meg a diszkriminációellenes egyezményt, hogy a Krím félsziget 2014-es annektálása után nem támogatta az ukrán nyelvű oktatást a régióban.

Forrás

HIRMAGAZIN.EU

Exit mobile version
Megszakítás