Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Újraéled a lakásmaffia? Százezrekért szereznek meg vagyonokat érő lakásokat: így vágják át az időseket..

Médiánk is beszámolt a hírről, miszerint több olyan idős is gyanús körülmények között hunyt el Óbudán, akik korábban eltartási szerződést kötöttek, vagy megvették a lakásukat.

A jól bevált módszerről maga az az ember nyilatkozott, a feladta az eltartási szerződéses ajánlatot:

„Ez úgy néz ki, hogy kötünk egy szerződést, a néni átruházza a lakását, amiért ő cserébe kap havi 100 ezer forintot, erről írunk közjegyzői papírt” – mondta a férfi, majd az újságíró kérdésére azt is elárulta, mennyi gyakorlata is van az ilyesmi ügyek intézésében.

„Az én lakásom, ahol most lakom, ugyanígy lett. De nem ipari jelleggel csináljuk mi ezt, nekem ez bejött, gondoltam, megpróbálunk még egyet. Nem ez lesz az első, de nem is a sokadik” – mondta.

Hirmagazin.eu: Figyeljünk az idősekre, szükség esetén, vagy ha úgy érezzük, ki akarnak semmizni egy szomszédunkat, ismerősünket, vagy bármilyen gyanús körülmény merül fel egy idős általi eladás kapcsán, azonnal hívjuk a rendőrséget. Ha nincs baj, ez még mindig jobb, mint ha elmegyünk a probléma mellett! Segítsük az időseket!

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Kövér László házelnök büntető feljelentést tett a korábbi parlamenti (füstgyertyázásos rendbontás) miatt Bedő Dávid, Hadházy Ákos, Lőcsei Lajos és ismeretlen tettesek ellen..

Géza

Gyors ítélethozatal és szigorú büntetés: a közbiztonság záloga .. Köszönjük!

Géza

Fekete autóba próbálnak becsalni gyerekeket? Megszólalt a rendőrség.. (18+)

Géza