Hirmagazin
Image default
Állatvilág

Újra vadászhatnak elefántokra Botswanában

Feloldották a nagyvadakra, köztük az elefántokra vonatkozó vadászati tilalmat Botswanában, ahol az afrikai elefántok csaknem egyharmada él.

A vadászat újbóli engedélyezését egy szakértői bizottság javasolta, amelyet a gaboronei kormány hívott életre. A bizottság úgy találta, hogy a természetvédők által 130 ezerre becsültnél jóval több elefánt él a dél-afrikai országban, ami túl sok a lakosság számához viszonyítva, és ez egyre több konfliktushoz vezet az emberek és az állatok együttélésében.

A környezetvédelmi tárca közlése szerint a kormány kevesebb mint 400 elefánt vadászatára ad ki engedélyt évente, és csak az ország egyes körzeteire korlátozza a vadászatot.

A vadászati tilalmat 2014-ben rendelte el Ian Khama akkori elnök, hazája élővilágának szenvedélyes védelmezője az után, hogy az elefántállomány csökkenését tapasztalták az ország északi részén. Utódja, Mokgeweetsi Masisi vetette fel tavaly, hogy újra engedélyezni kellene a vadászszafarikat.

A 2,3 millió lakosú Botswana gazdag állatvilága sok turistát vonz az országba, az ágazat a második legjelentősebb bevételi forrás a gyémántbányászat után. Természetvédők attól tartanak, hogy a nagyvadra történő vadászat engedélyezése rontja az ország hírnevét, és elriaszthat olyan turistákat, akik az élő állatok miatt keresik fel Botswanát.

A címlapfotó illusztráció.

mti

Kapcsolódó hírek

A természet mérnökei: a hódok farágása és hatása az ökoszisztémára

Géza

Kajakost nyelt le egy bálna – de túlélte, és elmesélte az elképesztő „élményt” – videó .. Te mit tennél, ha egy bálna véletlenül bekapna? .. Írd meg kommentben!

Géza

A nutria, vagy más néven vízi patkány (Myocastor coypus) az elmúlt évtizedekben egyre inkább elterjedt a Balaton környékén, és komoly problémát jelent a tó ökológiai egyensúlyára és turizmusára nézve..

Géza
Megszakítás