Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Újjászületik a 15. századi csodakegyhely Tolna megyében

A Szent Vér kegyhely több mint 600 éves épülete szálláshellyel is bővül.

Európai uniós program forrásaiból kerül felújításra a bátai Szent Vér kegyhely, Tolna megyében. A közel 443 millió forintos beruházás kivitelezője a bátaszéki Alisca Bau Zrt. és a nevével azonos székhelyű Pécsváradi Architekt Kft. – derült ki a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatójából.

A Tolna megyei település kegyhelye komplex turisztikai fejlesztésen esik át, ami a Bátai Szent Vér templomot és a plébániát is érinti. A templom teljes, 1600 négyzetméteres homlokzata megújul, kicserélik a nyílászárókat, és a belső felületek – beleértve a padlókat és falakat – is felújításra kerülnek.

A plébánia átépítésével szálláshelyet hoznak létre, és a projekt részeként a szabadtéri oltár rekonstrukcióját is elvégzik.

Mindezek mellett parkolót is kialakítanak, és zöldfelületi rendezést végeznek.

Kiemelten fontosak a Szent Vér kegyhelyek

A Szent Vér kegyhelyeket Európa-szerte nagy érdeklődés övezi, különösen a vallási turisztikai céllal érkezők között. A bátai kegyhelyhez 2015-ben szerveztek országos zarándoklatot, fennállásának 600. évfordulóján. A falu temploma a török időkig a szent vérrel kapcsolatos egyedüli kegyhely volt a történelmi Magyarországon. A helyet egy – valószínűleg a 14-15. század fordulója körül történt – csoda tette ismertté: a hívek szerint a szent ostyában Krisztus kiömlő vére jelent meg. Országos hírűvé akkor vált, amikor 1415-ben Garai János – Garai László nádor testvére – boszniai fogságából szabadulva elzarándokolt Bátára. A középkori templom 1539-ben egy török támadásban megsemmisült, csak 1938-ban építették újjá.

Más vallási épületek is megújulnak

A bátai Szent Vér templomtól a bátaszéki molyhos tölgyesig elnevezésű projekt részeként megújul még:

  • a szekszárdi belvárosi katolikus templom a freskókkal együtt,
  • a mohácsi fogadalmi emléktemplom,
  • a bátaszéki Szent Orbán kápolna,
  • és a szekszárdi Remete kápolna.

Forrás: magyarepitok.hu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás