Második napja folytatódik a kutatás a Szicília közelében történt hajótörés áldozatai után. Hat embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván – írta tegnap késő délután a forráslap.

A mentésbe Costa Concordia luxushajtó 2012-es tragédiája utáni indított mentés résztvevői is bekapcsolódtak, de a munkálatokat nehezíti, hogy a vitorlás kabinjaihoz vezető folyósokat elszabadult tárgyak borítják. Bár a parancsnoki hídon nem találtak áldozatot a búvárok, területét elektromos vezetékek teszik nehezen átjárhatóvá – írja a Telex a BBC tudósítását idézve.

További nehézség, hogy a búvároknak a lemerülés után mindössze 10 percük van a keresésre, mielőtt újra fel kell jönniük a víz felszínére. Nem látnak be a jachtba, de egy létrán keresztül bejutottak a társalgóba, és jelenleg azon dolgoznak, hogy megtalálják a továbbvezető utat, nyilatkozta az Ansa hírügynökségnek Luca Cari, az olasz tűzoltó- és mentőszolgálat vészhelyzeti kommunikációs vezetője. Szintén a lehetséges belépési pontok közt azonosítottak egy három centiméter vastag üvegablakot, tette hozzá.

A hat eltűntet már meg is nevezték:

  • Mike Linch brit nagyvállalkozó, akit korábban a brit Bill Gates-ként is emlegettek, valamint lánya, a 18 éves Hannah Lynch;
  • Chris Morvillo, Mike Linch ügyvédje és az az ő felesége, Neda Morvillo ékszertervező;
  • Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley International bank elnöke és az ő felesége, Judy Bloomer

– olvasható a The Guardian beszámolójában, amit a 24.hu szemlézett.

A 15 túlélő mindegyike a Hotel Domina Zagarella nevű szállodában van már Bagheria településén. Az épületet biztonsági személyzet őrzi, hogy az újságírók ne tudjanak bejutni. Egy férfi meghalt a viharban, az ő holttestét megtalálták már.

A túlélőket kezelő egyik orvos elmondta, a bajba jutottak beszámolói szerint perceken belül elsüllyedtek. „Azt mondták nekem, hogy hirtelen elképesztő állapotban találták magukat, a legsúlyosabb fizikai és pszichológiai próbatétel volt egész életükben” – magyarázta Dr. Domenico Cipolla. Egyikük, egy nő úgy mentette meg az egyéves gyermekét, hogy kiemelte a tengerből őt, amíg nem érkezett meg a segítség.

Ezt nem látták jönni

Közben az Index arról ír, hogy a jacht kapitánya kedd délelőtt szólalt meg először. James Catfield, aki jelenleg a Termini Imerese sürgősségi osztályán lábadozik, a La Repubblica szerint csupán egyetlen mondatot közölt: „Ezt nem láttuk jönni” – idézte a kapitányt a Sky News.

Simon Boxall óceánkutató szerint a szokatlanul meleg időjárás és a rossz éjszakai látási viszonyok kulcsfontosságú tényezők a jacht elsüllyedésének magyarázatában – tette hozzá a brit hírcsatorna.

A hetek óta tartó perzselő hőség után viharok és heves esőzések söpörtek végig Olaszországon, ami hozzájárult a tegnap reggel látott heves viharhoz. Boxall szerint a jacht számára „nagyon nehéz” lett volna reagálni a hirtelen időjárás-változásra, amelyet szerinte a meleg tenger „táplált”.

„Ha megnézzük a műholdak által a múlt vasárnap és hétfőn mért hőmérsékleteket a Földközi-tengeren, három és fél fokkal melegebb volt, mint a 20 éves augusztusi átlag. Az igazán meleg tengerek táplálták ezeket a vízkitöréseket” – mondta a kutató, aki szerint az sem segített a kapitánynak, hogy a vihar éjszaka csapott le.Forrás

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMegszólalt a keddi ünnepről az államtitkár, elmondta, hogy mikor fújják le a tűzijátékot
KövetkezőHeti pollenjelentés..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza