Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Újabb tragédia! Halálos közlekedési baleset, két idős ember halt meg! (képekkel) .. Oszd meg!

Egy 69 éves férfi és egy 68 éves nő halt meg a balesetben. (2018. 10. 11., cs – 13:44, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)

A 44-es számú főúton – Lakitelek irányából Kecskemét irányába – 2018. október 11-én 7 óra 25 perckor egy 69 éves kecskeméti férfi az általa vezetett Suzuki Wagon R+ típusú személygépkocsival közlekedett.

A jelenlegi adatok szerint a jármű jobb kerekeivel eddig tisztázatlan körülmények között lehaladt a füves útpadkára, majd ezt észlelve visszakormányozta a személygépkocsit az útra, mely következtében átsodródott a bal forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező Iveco Eurocargo típusú tehergépkocsi elejének.

A baleset során a Suzuki vezetője, és 68 éves női utasa a helyszínen életüket veszítették. A tehergépkocsi vezetője nem sérült meg a balesetben.

A baleset körülményeit Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás