Home Szabadidő Bulvár Újabb részletek: a rendőrség hátsó ajtaján kellett kimenekíteni Kenderesit

Újabb részletek: a rendőrség hátsó ajtaján kellett kimenekíteni Kenderesit

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Sós Csaba aránytalannak tartja a Kenderesi-ügyet övező médiafigyelmet.

Már szinte nyomon követni is nehéz, hányan kommentálták Kenderesi Tamás zaklatási botrányát: szólalt már meg a sportoló barátnője, volt, hogy egy írónő nyílt levélben taplózta le, Lackfi Jánost pedig úgy megihlette az eset, hogy még vers is született róla. Ezúttal a magyar úszó válogatott szövetségi kapitánya beszélt az incidensről a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Sós Csaba a beszélgetés elején leszögezte, egyelőre csak a magyar fél álláspontját ismeri, de ettől függetlenül túlzónak érzi az eset iránt tanúsított érdeklődést. Elmondása szerint kihallgatása után annyi kamera és akkora tömeg várta, hogy Kenderesit a rendőrség hátsó ajtaján kellett kimenekíteni. Azt is kiemelte, az eset pozitív hozadéka, hogy rávilágít a profi sportolóktól elvárt viselkedés fontosságára.

„Egy biztos, itthonról nagyon komoly gondozásban részesült, ami több volt, mint megnyugtató. Ha hibázott, akkor azt tudomásul kell venni és annak lesz folytatása itthon is, de az már Wladár elnök úr hatáskörébe tartozik” – tette hozzá.

Bár Kenderesi nem tudott éremmel távozni Kvangdzsuból, az szövetségi kapitány megjegyezte, nem lehet eltekinteni attól, hogy a vb során sérüléssel küszködött, mint ahogy attól sem, hogy három éve Rióban kétszer is legyőzte Michael Phelpst.

„Nekem ez a gyerek kell” – jelentette ki.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Exit mobile version
Megszakítás