13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÚjabb rendőrtámadás Budapesten, ezúttal kalapáccsal

Újabb rendőrtámadás Budapesten, ezúttal kalapáccsal

Egy budapesti követség épületét „reszelte” a 40 éves férfi, amikor megjelentek az egyenruhások, és intézkedni próbáltak vele szemben.

Őrizetbe vettek egy férfit, aki korábban baltával, pénteken kalapáccsal támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közleményben azt írták, a 40 éves férfi tavaly novemberben vésővel és baltával rongálta meg egy magyarországi nagykövetség budapesti épületét. A rendőrök a rongálás abbahagyására szólították fel, ő azonban a baltával a rendőröket fenyegetve elindult feléjük. A rendőrök az elkövetővel szemben könnyfakasztó gázt, majd testi kényszert alkalmaztak.

A gyanúsított ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el.

A férfi ezután több fenyegető üzenetet küldött elektronikus úton az egyik rendőrkapitányság rendőreinek. A nyomozó ügyészség ezért a Terrorelhárítási Központ közreműködésével pénteken kutatást tervezett végrehajtani a lakóhelyén és gyanúsítotti kihallgatása érdekében elő akarta állítani.

A férfi a megjelenő rendőröket kalapáccsal a kezében fenyegetni kezdte, majd az eszközt nagy erővel közéjük dobta.

A támadásban senki nem sérült meg.

A regionális nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és kihallgatása után indítványozza a letartóztatását. Erről a bíróság várhatóan hétfőn dönt – olvasható a közleményben.

Ismert, nemrégiben Budapesten a XI. kerületben intézkedés közben egy elkövető késsel támadt három rendőrre, egyikük bele is halt sérüléseibe.

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem