Újabb pályázatot írnak ki napelemeseknek- jelentette be az energiaügyi miniszter a Mandinernek adott interjúban. Lantos Csaba elmondta: még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, de kiestek a tízéves szaldós időszakból. Hozzátette: az ebbe a körbe tartozóknak is lehetőségük lesz támogatással energiatárolót beszerezni, így ők is félre tudják tenni, hatékonyabban használhatják fel az általuk megtermelt áramot.

next post
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Tizenhárom év hosszú idő – ennyi ideje vagyunk együtt Veletek, olvasóinkkal, akik nap mint nap erőt, hitet, motivációt és ötleteket adtok ahhoz, hogy továbbvigyük a Hirmagazin küldetését.
Ez a születésnap nemcsak a miénk, hanem a Tiétek is. Minden kattintás, minden megosztás, minden vélemény számít, és nélkülözhetetlen része annak, hogy ma itt tartunk.
Köszönjük, hogy velünk vagytok, hogy olvastok, vitáztok, kérdeztek és támogatjátok azt, amit csinálunk. Ígérjük, hogy továbbra is naprakész, egyedi és őszinte tartalmakkal állunk elétek – mert a Hirmagazin mindig Értetek volt, van és lesz!
Őszinte szeretettel: Bognár Géza, Hirmagazin.eu
