10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÚjabb nagy fogás! Rendőreink és Navosaink összehangolt munkájának eredménye: temérdek veszélyes anyag...

Újabb nagy fogás! Rendőreink és Navosaink összehangolt munkájának eredménye: temérdek veszélyes anyag piacra kerülésének megakadályozása, és a veszélyes bandatagok elfogása! Köszönjük! – képek, videók

Hónapokig tartó felderítő munka, három szervezet összehangolása vezetett a minden eshetőségre felkészült rajtaütés realizálásáig.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Tavaly ősz óta folyt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán az az előkészítő munka, amely kábító hatású tablettákkal nagy mennyiségben üzletelő banda felszámolására volt hivatott.

Közben kiderült, a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság is „rajta van” a szervezet egy-egy tagján, mivel tevékenységük nem „profiltiszta”: a tablettákon kívül dohánytermékben, illetve gyógyszerben, teljesítményfokozókban is utaznak illegálisan.

A három egység közötti információcsere eredményeként látókörbe kerültek azok a Győr környéki ingatlanok, ahol a csapat bűnös tevékenységét űzte.

ütés1

Az elemző-értékelő munka 2022. március 8-án teljesedett ki, amikor 39 szolgálati kocsival 76 rendőr, valamint a NAV munkatársai lecsaptak az öt célszemélyre, majd 7 lakásban, illetve raktárban tartottak kutatást. Fontos szempont volt az elfogások időzítése; a nyomozási cselekmények összehangolása megakadályozta az esetleges szökést, valamint a bizonyítékok elrejtését, megsemmisítését.

ütés6

A tablettával való bűnös kereskedést nagyban űzték, a gyanút több felvonásban megrendezett, 15 ezer darab, több mint 6,7 kilogramm színes bogyó megszerzése, eladása alapozza meg. Most azonban végleg leszerepeltek.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

A tablettákon 2000-2500 forintért adtak túl, így a 15 ezer bogyóval – óvatos becslések szerint – alaphangon 30 millió forintos nyereségtől kímélték meg őket a rendőrök.

ütés4

A csapat minden tagjának megvolt a szerepe, volt, aki osztotta, mások végrehajtották a feladatokat. A tablettás csomagok beszerzését a gyanú szerint az 54 éves N. Lajos intézte, majd átadta a megrendelést 52 éves társának, illetve az 55 éves B. Lajosnak, ők értékesítették tovább a felkutatott vevőknek. A most elfogott csapat 4. (B. Lajos fia, a 30 éves B. Richárd) és 5. tagja (a 45 éves F. Roland) sofőrként, illetve a cucc elrejtéséül szolgáló raktárak biztosításáért felelősként vette ki részét az üzletből.

ütés2

 

Utóbbiról a győri nyomozók szolgáltak terhelő adatokkal, a sofőrt ugyanis korábban többször elkapták kisebb-nagyobb, kábítószergyanús tartalmú pakkokkal – nem véletlenül. Kábítószer birtoklása vétségének indult a vele közölt gyanú, később már elegendő bizonyíték állt rendelkezésükre, hogy kábítószer-kereskedelem bűntettével is meggyanúsítsák. Ez most tovább bővült.

A kék, narancssárga, illetve világosbarna színű tabletták az előzetes igazságügyi vegyészszakértői vélemény alapján 3-MMC-t tartalmaznak, amely új pszichoaktív anyagnak minősül.

A csapat két tagja, az 52 éves H. Zsolt, valamint N. Lajos lakásán további kábító hatású szereket foglaltak le. Összesen közel 3 kilogramm, különböző színű (fehér, rózsaszín) és állagú (por, massza) új pszichoaktív anyag került a bűnjelraktárba.

ütés5

Míg a Pest megyei rendőrök az általuk indított büntetőeljáráshoz szükséges bizonyítékok bezsákolásával voltak elfoglalva, a NAV munkatársai a saját, költségvetési csalás miatt elrendelt nyomozásukhoz kapcsolódó cigarettagyártó gépsor, több raklapnyi füstszűrő, valamint temérdek dohánytermék lefoglalását intézték. A győri nyomozók is odatették magukat, gyógyszerhamisítási büntetőeljárásuk bizonyítékait lajstromozták: gyógyszergyártó gépsor, csomagoló anyagok, hamis gyógyszerek kerültek bűnjelkamrába.

A négy, azóta letartóztatott férfit, valamint a szabadlábon védekező B. Richárdot új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsították meg. A gyanúsítás ellen panaszt nem tettek, ahogyan vallomást sem.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozásának iratait a büntetőeljárás egy kézben történő további folytatása érdekében átadja a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága részére.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

A mellékletben olvasható dokumentum a NAV közleményét tartalmazza.

police.hu nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem