17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságÚjabb multi jött Magyarországra: ezt ígéri a magyaroknak

Újabb multi jött Magyarországra: ezt ígéri a magyaroknak

Megnyílt az AccorHotels által alapított WineStone étteremlánc első hazai étterme a budapesti Mercure City Centerben, ahol az odalátogatók 10 ország 34 féle borát kóstolhatják meg jelenleg.

A Csoport saját Winestone éttermének koncepciója még 2013-ban alakult ki Lengyelországban, és középpontjában a helyi bor- és ételkínálat prezentálása áll, mellyel tovább növelhető a vendégélmény különlegessége. Magyarországon az első étterem idén június elején nyílt meg a budapesti Mercure City Center szállodában.

Az újonnan nyílt budapesti étteremmel együtt összesen 14 WineStone működik Közép-Kelet-Európában, ebből tíz Lengyelországban, kettő Romániában, egy pedig Csehországban. A későbbiekben további Winestone éttermek kerülnek majd kialakításra Budapesten.

A borkínálatot évente egy szakmai zsűri segítségével választják ki, akik vakkóstolás után körülbelül 60-70 borra szűkítik le a több százas választékot, melyet követően a partnerek bevonásával alakul ki a végső kínálat. Jelenleg összesen 10 ország 34 féle borát kóstolhatjuk meg az étteremben. A hazai borkultúra erősségei miatt a kínálat 70 százalékban magyar borokból áll.

Forrás: penzcentrum.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work