Home Főhírek Külföld Újabb megdöbbentő bejelentés Észak-Koreától

Újabb megdöbbentő bejelentés Észak-Koreától

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un közölte, hogy felfüggeszti az összes rakétatesztet, és azonnal leállítja a nukleáris kutatási helyszínt.

Szavait a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte másnap. Eszerint április 21-től Észak-Korea leállítja az atom- és az interkontinentális rakétákkal végzett kísérleteket. Ezzel egy időben, hogy megerősítsék az atomkísérletek leállítására adott ígéretet, bezárják az ország északi részén lévő nukleáris kísérleti telepet.

Észak-Korea egyben csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz. Nem fog nukleáris fegyvert és azzal kapcsolatos műszaki ismereteket átadni más országoknak – tette hozzá Kim Dzsong Un, aki a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága plenáris ülésén beszélt. A fórumot azért tartották, hogy megvitassák az ország új politikáját, amely a gazdaság megerősítésére összpontosít. Elmondta, hogy országa sohasem fog nukleáris fegyvert bevetni, ha nem éri nukleáris fenyegetés vagy provokáció.

A bejelentés napokkal azelőtt történt, hogy Kim Dzsong Un április 27-én találkozik Mun Dzse In dél-koreai elnökkel a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban.

Az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtottak végre. A legutolsót tavaly szeptemberben.

Trump amerikai elnök örömmel jelentette a Twitteren: Észak-Korea beleegyezett abba, hogy felfüggeszti az összes nukleáris tesztet, és bezár egy nagy kísérleti helyszínt. Ez nagyon jó hír Észak-Korea és a világ számára – nagy előrelépés! Várjuk csúcstalálkozót.

Forrás: infostart.hu

Kép: Twitter

 

ElőzőIlyen verseny még nem volt Magyarországon
KövetkezőHúszan vertek bármiféle ok nélkül agyba-főbe egy nőt a stockholmi metróban
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás