Az Egererdő Zrt. a Facebook-oldalán tájékoztatta a kirándulókat, hogy csütörtök hajnalban a Pes-kő-barlang közelében kihelyezett vadkamera egy európai barna medve képét rögzítette.

Az elmúlt hetekben ez már nem az első medveészlelés az országban, néhány hete szintén barna medve tűnt fel a Pest megyei Aszód környékén, és abban az időszakban a Nógrád megyei Acsánál is láttak egy példányt.

Ha egy kirándulás alkalmával medvével futnánk össze, a Pilisi Parkerdő és a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei szerint a következő viselkedési szabályokat érdemes betartani:

– A medve alapvetően békés természetű, és csak nagyon ritka esetben kerül sor az emberrel való konfliktusra. Amennyiben medvét látunk, ne közelítsünk hozzá, legyen bármilyen korú az állat (a bocsok megközelítése leggyakrabban az anyaállattal való találkozást is magával vonja).

– Ne tegyünk hirtelen mozdulatot, kerüljük a szemkontaktust, és lassan, hátrálva távolodjunk el a helyszínről.

– Ha olyan területen járunk, ahol medve is előfordulhat, érdemes nappal, társaságban és beszélgetve közlekedni, a zajt a legtöbb esetben elkerülik az állatok. Az erdőben való sátrazáskor az élelmiszereket mindig a tábortól távolabb eső fára függesszük fel, kerüljük az erős illatú élelmiszereket, és a maradékot mindig szagmentesen csomagoljuk el.

via

Hirmagazin.eu