22.2 C
Budapest
2022. augusztus. 11. csütörtök

Újabb kvótaper indul Magyarország ellen

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Brüsszel üzent Orbán Viktor Miniszterlnök Úrnak: Találkozunk a bíróságon

Az Európai Bíróság elé került az a kötelezettségszegési eljárás, amely a többi között Magyarország ellen indult a menedékkérők áthelyezéséről szóló uniós előírások megsértése miatt – tudta meg a hvg.hu. Lengyelországot és Csehországot is beperelte az Európai Bizottság. A lépés egyébként nem érhette meglepetésként a kormányt.

 

A 2017-es bírósági döntéshez 21 hónap kellett, kérdés, hogy a most induló eljárás mikor zárul le. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ugyanazt szeretné, mint Orbán Viktor Miniszterelnök Úr, a nyugati államok azonban ellenállnak! A legutóbbi, decemberi uniós csúcson csökkent ugyan a vita heve, ám még mindig nagyon nehéz kérdés a menekültkvóták ügye.

Azonban az nem világos, ha a kötelező szétosztási mechanizmus meg is szűnik, az egyben azt is jelenti, hogy a múltbéli kötelezettségek nem teljesítése miatt indult eljárások is értelmüket vesztik-e, az érintett tagországok tekintetében..

Forrás (részlet): hvg

Kép: http://kremlin.ru/news/4770, CC BY-SA 4.0

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Gyurcsány Ferenc: végetek van

Egy vélhetően a kormánynak címzett bejegyzéssel jelentkezett a DK-elnöke szerda délelőtt a közösségi oldalán. „Ilyen, amikor dől. Amikor már...

A Mol letette a pénzt az ukrán szakaszért, újraindul az olaj a Barátságon

A magyar társaság egyeztetett mind az ukrán, mind az orosz féllel. A tranzitdíj többé nem vitaalap. A Mol egyeztetést...

Este katonai konvoj indult az ország belsejébe Hegyeshalom felől

Szerda este hét és tíz óra között katonai menetoszlop közlekedett a hegyeshalmi határátkelőhely - M1-es autópálya, 67-es számú...

Kárpáti Rebeka nem hitt a szemének: 7000 forintért kapott két adag sültkrumplit a Szigeten

A 27 éves műsorvezető is kilátogatott a Sziget fesztivál első napjára. Megdöbbenve osztotta meg a közösségi oldalán, mennyibe...
facebook