Hirmagazin
Image default
Külföld

Újabb koronavírus-fertőzötteket találtak Németországban (18+)

További két embernél mutatták ki az új típusú koronavírust Németországban, a korokozót így országszerte 16-an hordozzák bizonyítottan.

Az egészségügyi hatóságok szerdai összesítése szerint az esetek továbbra is Bajorországra koncentrálódnak, a 16 fertőzött közül 14 él a tartományban.

A két új fertőzést is Bajorországban állapították meg, még kedden. A tartományi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint mindkét eset összefüggésben áll az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt. Az egyelőre nem ismert, hogy az újabb fertőzöttek milyen kapcsolatban állnak a társasággal. A minisztérium szerdára ígért részletesebb tájékoztatást.

Az eddigi bajorországi fertőzöttek Webasto-alkalmazottak vagy ott dolgozók hozzátartozói. Az első fertőzés egy továbbképzésén történt január 21-én a cég székhelyén, a München melletti Stockdorfban. A vállalati tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A sanghaji nő a németországi út előtt meglátogatta szüleit Vuhan térségében, a járvány gócpontjában. A továbbképzés idején igen enyhe tünetei voltak, és senki sem gyanakodott koronavírus-fertőzésre. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A Bajorország tartományon kívüli két németországi fertőzöttet a Vuhanból hazaszállított német állampolgárok között találták.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai nagyvárosban. A szerdán közölt adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 45 ezret, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1100-at. Kínán kívül legkevesebb 240-en betegedtek meg, és egy haláleset történt, a Fülöp-szigeteken.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Összeesküvés készül Magyarország ellen – a tettesek és a célok is nyilvánosságra kerültek..

Géza

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza