Hirmagazin
Image default
Egészség - betegségKülföld

Újabb katasztrofális járványtól tartanak Németországban

Növekszik a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Németországban, és egyre több beteget ápolnak a kórházak intenzív osztályain. Betegbiztosítók arról számoltak be, hogy 2022 első félévében több, mint háromszor annyi fertőzöttet regisztráltak, mint egész előző évben. Ausztriában kedvezőbb a helyzet.

Az elsősorban fertőző betegségekkel foglalkozó Robert Koch Intézet (RKI) szerint előző nap 177-en haltak meg a járvány következtében, míg egy héttel ezelőtt 145 volt a napi haláleset – ismertette az ARD televízió.

A kórházak 1363 fertőzöttet ápolnak intenzív osztályon, ami a legmagasabb szám április óta. Ugyanakkor beszámoltak arról is, hogy több mint 2500 intenzív ágy szabad az ápolói személyzet hiánya miatt.

Az RKI szerint előző nap 136 624-en fertőződtek meg, ami ugyanakkor mintegy 15 ezerrel kevesebb, mint egy héttel korábban.

Szakértők szerint a fertőzöttek tényleges száma ennél jóval magasabb lehet. Ennek oka az, hogy megszűnt az ingyenes tesztelés lehetősége, és emiatt jóval kevesebb ember végeztet tesztet.

Úgy vélekedtek, hogy mind a vírusfertőzések, mind a meghűléses megbetegedések számának erőteljes növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárult a szinte mindenütt megszüntetett maszkviselési kötelezettség. Továbbá az, hogy egyre több ember találkozik szűkebb helyiségekben munkavégzés során, vásárláskor, valamint különböző rendezvényeken, illetve összejöveteleken.

Az egyik betegbiztosító adatai szerint a vírusfertőzöttek számának növekedésére utal az is, hogy a korábbinál jóval többen íratják ki magukat betegállományba. Ez a szám néhány hét alatt megduplázódott.

Karl Lauterbach egészségügyi miniszter már az őszre „katasztrofális” járványhelyzetet jósolt, ha nem születnek új óvintézkedések.

A miniszter szerint maszk, illetve más intézkedések nélkül ősszel ugrásszerűen megnövekszik a fertőzöttek száma, az intenzív osztályok túlterheltek lesznek. Egyidejűleg a klinikai személyzet száma is csökkenhet.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

„Olyan ez mint egy gyertya, amely mindkét végén ég. Alsó végén a személyzet, felső végén a betegek”

– fogalmazott a miniszter.

A szomszédos Ausztriában kedvezőbb a helyzet. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az elmúlt 24 órában 14 070 új fertőzöttet regisztráltak. Kórházban 1470 beteget kezelnek, közülük 80-an vannak intenzív osztályon.

Osztrák szakértők német kollégáikhoz hasonlóan azon a véleményen vannak, hogy az új fertőzöttek száma „keveset” mond, ugyanis egyre kevesebben teszteltetik magukat. Ebből fakadóan az egyik leginkább megbízható regisztrációs pontot a kórházak jelentik.

Johannes Rauch egészségügyi miniszter a Die Pressének nyilatkozva ugyanakkor azt hangoztatta, hogy komoly őszi hullámmal számol, de nem lesz drámai a helyzet.

A miniszter szerint problémát okozhat, ha a Covid-hullám ősszel összekapcsolódik egy influenza- hullámmal.

Nyitókép: Jan Woitas/picture alliance via Getty Images
infostart

Kapcsolódó hírek

Összeesküvés készül Magyarország ellen – a tettesek és a célok is nyilvánosságra kerültek..

Géza

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza