Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Újabb hiba: a soroksári gyilkosság nyomozásában is találtak valamit? Oszd meg!

Újabb hiba: a soroksári gyilkosság nyomozásában is találtak valamit? Oszd meg!

Krisztina, az áldozat.

Egyéni mulasztás mellett rendszerhibák miatt nem azonosították korábban a soroksári emberölés vélt elkövetőjét, tudta meg a Magyar Idők.

Az öt éve aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság és nyomozása kriminalisztikai tananyag lehet majd egyszer, vélekednek szakértők.

Befejeződött az a tényfeltáró vizsgálat, amit Töreki Sándor vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese szeptember 13-án rendelt el, miután kiderült, hogy az öt éve meggyilkolt soroksári futónő telefonja 2013 októbere óta volt bűnügyi, majd fogvatartotti letétben.

Mint azt az ORFK Kommunikációs Szolgálata a Magyar Idők kérdésére közölte: a vizsgálat befejeződött, annak megállapításaiból a rendőrség a következtetéseket levonta, ám a vizsgálat eredményéről a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad. Lapunk több kriminalisztikai szakembert is megkeresett, akik úgy vélik, az ügyet oktatni kell majd a leendő rendőrtiszteknek.

A lap értesülései szerint a tényfeltáró vizsgálat a nyomozás egészét górcső alá vette. Vizsgálták egyebek mellett, hogy volt-e személyi mulasztás vagy volt-e olyan rendszerhiba, ami nehezítette a felderítést.

A lap információi szerint megállapították, hogy az áldozat telefonjának tárgykörözési listába vételével késlekedtek a vizsgálatot megkezdő BRFK nyomozói, az csak azután történt meg, hogy a gyanúsítottat más bűncselekmények miatt őrizetbe vették Siófokon. Így a siófoki rendőrök ­hiába kérdeztek rá a tárgynyilvántartásban, abban még nem szerepelt a futónő telefonja.

Krisztina holttestét egy fás-bokros területen találták meg

Amennyiben akkor elszámoltatták volna, sor kerülhetett volna DNS-azonosításra is, ami szintén elmaradt. Amikor a telefont köröztetni kezdték, már nem futott össze ez az információ az R. Szilveszternél talált telefonnal.

Ismert, az öt éve börtönben ülő R. Szilvesztert különös kegyetlenséggel, aljas indokból történt emberöléssel gyanúsította meg szeptember 8-án a rendőrség. A tárgyi bizonyítékok szerint 2013. szeptember 25-én ő támadta meg a 36 éves soroksári futónőt, Kardosné Gyurik Krisztinát. A nő összekarmolta gyilkosát.

A körmei alatt talált bőrmaradványok, valamint a kötélről, az áldozat testén és testéből több helyről is rögzített maradványok R. Szilvesztertől származnak. Amikor kiterjesztették a nyomozást azokra, akik kötődnek a helyszínhez és egyéb – nem erőszakos – bűncselekmények miatt börtönben ülnek, képbe került R. Szilveszter, aki Soroksáron nőtt fel, a gyilkosság idején hajléktalanként élt a környéken.

A férfit 2013. október 23-án fogták el Siófokon, azóta rács mögött van, 2020-ig tölti a betörések miatt kapott büntetését. R. Szilveszter DNS-mintája nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban, mivel öt éve még nem volt kötelező rögzíteni azt.

A jelenlegi szabályozás szerint a gyanúsítás során automatikusan rabosítják az érintettet, s bekerül a bűnügyi nyilvántartásba – egyebek mellett az ujjnyomata és a DNS-mintája is. A jogszabály-módosítás előtt elítélt és a jogkövetkezmények alól még nem mentesített fogvatartottak jellemzőit visszamenőleg rögzítik a nyilvántartásban. Azaz valamennyi fogvatartott bűnügyi jellemzői szerepelni fognak a nyilvántartásban, a bűnüldözők összevethetik azokat.

Forrás: magyaridok.hu, infostart.hu

ElőzőRitka égi jelenségek színesítették a hétvégét
KövetkezőMi lesz a feltört facebookolók interneten kapható adataival? (A cikk videót tartalmaz)
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás