Hirmagazin
Image default
ÉletmódÉletmód hírek

Újabb fordulat az operai sztrájkban

A Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei vasárnap 11 órakor megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében – közölte a dalszínház vasárnap.

A vasárnapi Don Giovanni-előadás és Máté-passió hangverseny már zenekari és énekkari részvétellel valósul meg, és az Opera soron következő produkciói is az eredeti évadterv szerint szerepelnek a műsoron – hangsúlyozzák a közleményben.

Mint kiemelik, azokat, akik a bizonytalanságból adódóan nem indultak el korábban, az előadás közben is beengedik a Don Giovanni-produkcióra.

A közlemény szerint az Opera munkatársai számára az idei év második felében két részletben összesen 30 százalék alapbéremelést biztosít, továbbá április és szeptember hónapban nettó 140-140 ezer forint cafeteriaemelést juttat. A felsorolt plusz jövedelmek beépülnek az eddigi járandóságokba.

Hozzáteszik, hogy a kollektív szerződés megfogalmazása az egyenként kitárgyalt, a tárakkal egyeztetett dokumentumok alapján még zajlik, és a felek elkötelezettek abban, hogy legkésőbb április 30-ig lezárják a kollektív szerződést és aláírják a sztrájkot végleg lezáró megállapodást.

A közleményben köszönetet mondanak a nézők és a dolgozók kitartásáért és türelméért.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 25-én az Ő névnapjukat és a március 25-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra (Budapest és országos), és egy megemlékezés… Legyen szép napotok!

Géza

Egy kozmetikus mester jótanácsai – képek, videók

Ádám Petra

Felgyorsítják a hajnövekedést, egészséges, dús hajat varázsolnak – A hajhullást is megállítja ez a 4 gyógynövény

Ádám Petra