Home Főhírek Belföldi hírek Újabb fordulat a Kun-Mediátor-ügyben

Újabb fordulat a Kun-Mediátor-ügyben

2015 05 15 122123

2015. 05. 15. – 10:46 forrás: MTI

Felfüggesztették a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. körözés alatt álló ügyvezetőjének lányai a család érdekeltségébe tartozó étterem berendezéseinek kiárusítását – közölte a károsultak egy részét képviselő ügyvéd pénteken az MTI-vel.
Dobrossy István elmondta: a Múzeumkert részét képező Bonanza ételbárban levő eszközök becslés szerint mintegy 10 millió forintot érnek, de két évvel ezelőtt 100-200 millió forintos, az éttermet érintő beruházás valósult meg. Hozzátette: a kiárusítás felfüggesztésére azért is volt szükség, mert még nem pontosan tisztázott a beruházás forrásának eredete, valamint a Múzeumkert Zrt. és a Kun-Mediátor kapcsolata, illetve a két cég közötti esetleges pénzmozgások sem, emiatt a károsultak gyanús vagyonkivételtől tartottak – jegyezte meg.

Az ügyvéd korábban az MTI-nek azt mondta, hogy 2013 márciusában a Múzeumkert Zrt. 20 millió forintos jegyzett tőkével alakult, 11 millió forint volt az árbevétele.

A rendőrség április 14-én este tette közzé, hogy sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. Az érintettek egy részét képviselő ügyvéd szerint az ügynek 800-nál is több károsultja van, a nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta az engedélyezési hivatal.

Exit mobile version
Megszakítás