13.2 C
Budapest
2024. február. 28. szerda

Újabb brutális kutyatámadás történt: fékezhetetlen rotweilerek rontottak az ismert magyar harcművészre és lovára

Dátum:

Megosztás:

Balogh Zsolt harcművész Facebook-oldalán számolt be arról, hogy amikor szokás szerint kilovagolt Dunakeszi külterületén lévő mezőkre, rotweilerek támadtak rá.

Zsolt lovaglás közben meglátott egy kutyasétáltatót, aki két rotweilert és egy németjuhászt sétáltatott póráz és szájkosár nélkül szabadon. Amint a kutyák észrevették őt és a lovát, 100- 150 méterről azonnal nekirontottak.

– A gazda kiabált, de peszre semmi köze nem volt ahhoz, hogy hasson a kutyákra bármilyen mértékben is. Látszott rajtuk, hogy teljesen begőzöltek. Hiába forogtunk a lóval, a két kutya bekerített, egyik előlröl alaszkodott a lovam szügyébe, a másik a lovam hátsólábát kapta el. Nem csak oda-oda kapva, hanem belecsimpaszkodva. Ahogy a ló forgott a kutyák mind négy lába a levegőben és csak pörögtek. Ettől gerjedtek be még jobban.Egy pillanatra elengedtek, amikor azt hallottam, hogy a gazda azt üvölti: „menekülj”. Látszott, hogy hiába jött közel egészen, a kutyák semmibe veszik, nem tud hatni rájuk

  • olvasható Zsolt bejegyzésében.

Azt is hozzátette, hogy egy asztmás lóval volt, aki ettől a típusú stressztől nagyon hamar befulladt. Körülbelül 1,5 km-en keresztül egy nagy körben menekültek, a kutyák viszont kitartóan követték őket.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

– A mellett, hogy a ló majdnem megfulladt, több sebből vérzett, megúsztuk ÉLVE- tette hozzá, majd azt is közölte, hogy a kutyák gazdája vállalta a ló kezelési költségeit.

– Egyszerűen azt szeretném, hogy az esetemen keresztül jusson el minél több kutyatartó / sétáltató fejében odáig ez a gondolatkör, hogy amikor elengedi a kutyát bárhol, soha nem tudhatja, hogy mikor ki jelenik meg a távolban, amire a kutya fejében átkattan valami és átmegy egy kontrollálhatatlan támadó/gyilkológép üzemmódba. A póráz nélküli sétáltatás „csak” szabálysértés. A következmények viszont amikor nyomorékká válik valaki, vagy meghal, akkor hogyan magyarázod meg a családjának, hogy „eddig sosem csinált ilyet” a kis kedvenced. Hogyan számolsz el a lelkiismereteddel, hogy TE okoztad valakinek a halálát, főleg valaki gyerekének a halálát? – fejezte be hosszas bejegyzését Balogh Zsolt harcművész.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ma este egy izgalmas thriller, Mel Gibson főszereplésével – Vonalban vagy – videó

Elvis (Mel Gibson), a népszerű műsorvezető megdöbbentő hívást kap, amelyben egy ismeretlen személy azzal fenyegetőzik, hogy élőadásban megöli...

Demeter Szilárd lett a Nemzeti Múzeum főigazgatója

Demeter Szilárd lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és létrejön a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ – jelentette be...

Milyen anyagú szőnyeget válassz?

Összeszedtük a legfontosabb szempontokat. A nappali szőnyegének kiválasztása jelentősen befolyásolhatja a tér hangulatát. Számtalan lehetőség áll rendelkezésre, az anyagtól...

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége gyakran korlátozza a mesterséges intelligencia (MI) fejlődését.

Különösen a bőrbetegségek esetén nehéz megszerezni a jó minőségű, címkézett adatokat. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP...