13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárÚjabb bizonyíték VV Fanni halála ügyében: megtalálták a mobilját – részletek

Újabb bizonyíték VV Fanni halála ügyében: megtalálták a mobilját – részletek

Budapest — Újabb bizonyítékokat vizsgál meg a rendőrség Novozánszki Fanni (†24) halálával kapcsolatban – értesült a Blikk!

VV Fanni tavaly november 20-án tűnt el, a nyomozók gyanítják, hogy már nem él.

A hatóságok mindent megtesznek, hogy kiderítsék, ki ölhette meg a november 20-án eltűnt egykori ValóVilág-szereplőt, akinek testét nagy erőkkel keresik országszerte. Lapunk úgy tudja, nemrég a rendőrség lefoglalta Fanni régi mobiltelefonját, amelyet lecserélt egy újabb készülékre. A készüléket egy szervizben találták meg, ahova Fanni még novemberben, eltűnése előtt adta be.

– A javíttatni vitt mobilt a rendőrök foglalták le a szervizből, hogy megnézzék az üzeneteket, fotókat. Talán találnak olyan adatokat a készülékben, amelyek az elkövetőhöz vezetnek – mesélte a Blikknek egy bennfentes.

Úgy tudjuk, a hatóság emberei azt feltételezik, hogy Fanni és feltételezett gyilkosa már hónapokkal korábban is beszéltek egymással, amelynek lehet nyoma a telefonban. Így még több bizonyíték lenne a nyomozók kezében, hogy börtönbe zárhassák a nő gyilkosát. Mint a Blikk korábban megírta, a pénze miatt ölhették meg a fiatal lányt, aki a halála előtt néhány nappal több millió forintot vett ki a bankból. A gyászoló édesanya, Kati is emlékezett a készülékre.

 Azt még mesélte a lányom, hogy beadja szerelőhöz, mi pedig nemrég kerestük a papírjait, hogy elmehessünk érte, de tulajdonképpen azt sem tudtuk, hova adhatta be. Azóta megtudtuk, hogy lefoglalták a rendőrök – mondta megtörten Fanni édesanyja. – A lányomat már semmi nem hozza vissza, az a helyzet. Persze, tudni akarom, hogy mi történt vele vagy hogy hol van most. Ez a legrosszabb, hogy nem tudunk semmit, és nekem már a legvadabb, legdurvább dolgok jutnak eszembe. Én csak szeretném újra megölelni, semmire nem vágyom jobban, de érzem, hogy ez már nem válhat valóra – mesélte sírva Kati.

Mint ismert, a volt VV-hős eltűnése után előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, akit emberöléssel gyanúsítanak.

Hallgat a gyanúsított

A Blikk úgy tudja, az előzetesben lévő férfi még mindig nem tett beismerő vallomást, folyamatos ellentmondásokba keveredik, sőt, nemrég a proligráfos vizsgálatot is megtagadta. Mivel a hazugságvizsgálat csak a gyanúsított beleegyezésével történhet, így joga van ellentmondani, ám ebből akár azt a következtetést is le lehet vonni, hogy titkolnivalója van.

Forrás: blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem