Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Új védőnői centrum jön létre Békéscsabán

Új védőnői centrumot alakítanak ki 150 millió forint európai uniós támogatás segítségével Békéscsabán – jelentette be Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) szociális tanácsnok sajtótájékoztatón.

Elmondta, tízéves terv valósul meg azzal, hogy új, a mai kor igényeinek megfelelő védőnői centrumot alakítanak ki. Hozzátette, a jelenlegi épületet a békéscsabai kórház használja majd saját céljaira.

A békési megyeszékhelyen három helyen kihelyezett védőnői tanácsadás is működik, ezek a jövőben is megmaradnak – közölte.

Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. vezetője elmondta, március végéig kell elkészíteni a kiviteli terveket, az építkezést 2019. február végéig kell befejeznie a nyertes vállalkozónak.

Megjegyezte, reményeik szerint ennél korábban, már a jövő év végére elkészülhet az új centrum.

Forrás: hirado.hu

Képek: fanssharetotosalcedo

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás