Új törvényt fogadtak el a Quaestor-károsultak helyzetének rendezésére

Dátum:

forrás: MTI

Hozamokkal és önrésszel csökkentett kártalanítást fogadott el a parlament.

A képviselők 154 igen szavazattal, 11 nem ellenében és 31 tartózkodás mellett fogadták el az igazságügyi miniszter kárrendezési intézkedéseit.

A tárcavezető indoklásában hangsúlyozta, a parlament egyszeri, méltányossági alapon hozta meg döntését, amely azoknak a károsultaknak nyújt segítséget, akiknek olyan befektetési szolgáltató okozott kárt, ahol a brókerjelleget kihasználó cégcsoport kötvényt bocsátott ki.

A törvény a jogos követelések rendezésére létrehoz egy kárrendezési alapot, amelybe a károsultak kétsávos ellenérték fejében, önként léphetnek be. A Quaestor-károsultaknak nem kell ismételten benyújtani kérelmüket.

A kárrendezésben kifizetett összeget úgy állapítják meg, hogy a befektetett összegből elsőként levonják a korábban realizált hozamot, majd a befektetési kockázat megjelenítéseként a 3 millió forint feletti befektetésekből egy 11 százalékos önrészt is.

A kormány számításai szerint a 32 ezer károsultból 17 ezernek nem kell majd önrészt fizetnie. A kifizetett kár továbbra sem haladhatja meg a 30 millió forintot.

 

Megosztás:

weblap4u banner

Népszerű

További hasonló
Related