6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÚj részleteket közöltek Szilágyi István megölésének ügyében..

Új részleteket közöltek Szilágyi István megölésének ügyében..

A Budapesti Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást és az iratokat átadja az ügyészségnek.

A BRFK átadja a színművész megölése miatt folytatott nyomozás aktáit az ügyészségnek – közölte a rendőrség csütörtökön a police.hu oldalon. A rendőrség nem nevezte meg az áldozatot, de az emberölés dátumából és az elkövetés módjából kiderül, hogy Szilágyi István színművész megöléséről van szó.

A rendőrség közleményében azt írta, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folytattak nyomozást az 50 éves Sz. Péter ellen, aki a megalapozott gyanú szerint tavaly május 3-án reggel XVII. kerületi otthonukban megölte 83 éves édesapját.

Hozzátették: a nyomozás adatai szerint a férfi az édesapját 7 és 8 óra között hosszú perceken keresztül bántalmazta, kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, megtaposta a mellkasát. Az idős férfi végül a többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Elfogása után az áldozat fiát zavart állapota miatt először kórházba vitték, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. Az elvégzett elmeorvos szakértői vélemény szerint Sz. Péter a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható állapotban volt – közölte a rendőrség.

A nyomozók rekonstruálták a tragédia napján, illetve az azt megelőző éjszakán történteket is, eszerint Sz. Péter

az emberölés előtti éjszaka nyugtalan volt, és szülei közé feküdt le aludni, reggel pedig egy kalapáccsal támadta meg apját.

A gyanúsított édesanyja próbált segíteni férjének, de fiát nem tudta megállítani. Ezután egy közeli üzletbe sietett, és onnan kért segítséget – írták.

Közölték azt is, hogy a nyomozók a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett ügyében az eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadják az ügyészségnek.

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem